Fényképek, melyeken a sértett részben fehérneműben, részben meztelenül szerepelt

Zsarolás bűntette

miatt emelt vádat egy 20 éves férfival
szemben.
A vád szerint, a férfi ismeretlen körülmények között megszerezte a sértett, egy 21 éves nő
által saját magáról készített és a párjának szánt fényképeit, melyeken a sértett részben
fehérneműben, részben meztelenül szerepelt.
A vádlott 2018. május 22-én a Facebook messenger alkalmazásán keresztül felvette a
kapcsolatot a nővel és jogtalan haszonszerzés végett azzal fenyegette meg, hogy amennyiben
nem fizet neki 10.000,- forintot, az interneten különböző oldalakon és a sértett Facebook
oldalán lévő ismerősei számára hozzáférhetővé teszi a fényképeket. A sértett a fenyegetés
hatására a kért összeget átutalta a vádlottnak.
A vádlott az 1-5 évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekmény elkövetését
beismerte.
Az ügyészség a büntetlen előéletű férfival szemben büntetővégzés meghozatalával,
végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására és vagyonelkobzás
alkalmazására tett indítványt a Tiszaújvárosi Járásbíróságnak, így az ügyben egy hónapon
belül ügydöntő határozat

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek