Répássy: A megyei választmány olyan politikust talált az elnöki tisztségre Ódor Ferenc személyében, aki mind a közéletben, mind a Fideszben megfelelő tekintéllyel bír

kormanyablak tap 02

Nem

tapasztaltam soha, hogy nagy lábon éltek volna, meg vagyok döbbenve, segítőkész és jó embernek ismertem. Volt, hogy épp a kórházi kezelésemről tartottam haza, amikor észrevett, majd felajánlotta, hogy az autójával hazavisz – mesélte a Blikknek egy szomszédos utcában élő, idős úr.

Az őrizetbe vett exképviselőt a Fideszben is megbecsülték. Amikor 2003-ban a párt borsodi vezetőjévé választották, elődje, Répássy Róbert (50) úgy fogalmazott: a megyei választmány olyan politikust talált az elnöki tisztségre Ódor Ferenc személyében, aki mind a közéletben, mind a Fideszben megfelelő tekintéllyel bír.

A rendőrök és a Központi Nyomozó Főügyészség emberei mindkét gyanúsított munkahelyét és otthonát átkutatták, és közleményük szerint végül a korrupciós pénzt is megtalálták és lefoglalták. A politikusra és feltételezett társára öttől tíz évig terjedő börtönbüntetést kér az ügyészség. Egyikük tagadta a bűncselekmény elkövetését, míg a másik részbeni, ténybeli beismerő vallomást tett.

Mint arról beszámoltunk, miután kitudódott az ügy, Tuzson Bence (46) államtitkár még aznap utasította a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal vezetőjét, Demeter Ervint (64), hogy azonnali hatállyal függessze fel a tisztségéből Ódort.

Kezdeményezték az érintettek előzetes letartóztatását is, amiről pénteken döntenek.

Az ügy másik érintettjéért egy étterembe ment a hatóság. Tízen kísérték ki a neves helyről
blikk.hu

Fotó: Archív: Répássy a bal szélen

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek