50 milliárd forintnál is drágább lenne, viszont számos biztosíték és felelősségi kör hiányozna belőle – egészen elképesztő dolgok derültek ki a Belügyminisztérium által kialakítandó központi kamerarendszerről. A BM azt állította, a NAIH által kérteket beépítették a törvényjavaslatba, de ez a hivatal levele alapján egyértelműen nem igaz – írta meg a HVG.hu.
A rendelkezésre álló információkból egy központosított, országos kiterjedésű, totális képi megfigyelőrendszer létrehozásának terve rajzolódik ki, amelynek nem lesz az adatkezelés jogszerűségéért felelősségre vonható adatkezelője, ugyanakkor a tervezett szabályozás elnagyolt felhasználású felhatalmazást adna a törvényben kijelölt szervezetek számára.
Nem egy ellenzéki párt, hanem Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos hivatala, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) reagálta így amikor meglátta a kormány törvénytervezetét, amellyel egy helyen gyűjtenék össze a közterületi és pénzintézeti kamerafelvételeket. A hivatal elküldte a hvg.hu-nak a BM-nek írt javaslatait.
