Németh Szilárd vezekel – közleményben fejezte ki sajnálatát, amiért nem mondott igazat

nszili 1542111991 2e711af6b4d638ff16232eeeabfd0b1e copy

A Fővárosi Törvényszék

november 19-én végrehajtást rendelt el a fideszes Németh Szilárd ellen, mivel a másodfokú, jogerős ítélet ellenére sem kért bocsánatot az Eötvös Károly Közpolitikai Intézettől és a sérelemdíjat sem fizette be.

Németh Szilárd vezekel – közleményben fejezte ki sajnálatát, amiért nem mondott igazat

Fotó: Facebook

A politikus egy Mandineren megjelent interjúban azt állította, hogy az intézet a közhasznúsági jelentésében megjelöltnél sokkal több pénzt kapott Soros György alapítványaitól.

Németh Szilárd most az MTI sajtószolgálatán osztotta meg az alábbi közlemény:

A Fővárosi Ítélőtábla 2.Pf.20.202/2018/4/II. sorszámú ítélete azt állapította meg, hogy azzal sértettem meg az Eötvös Károly Közpolitikai Nonprofit Kft. felperes jóhírnév védelméhez fűződő személyiségi jogát, hogy 2017. március 14-én a mandiner.hu internetes oldal részére adott interjúban valótlanul állítottam, hogy a felperes keretében működő Eötvös Károly Közpolitikai Intézet nem annyi támogatást kapott a Soros Györgyhöz köthető szervezetektől, mint amit a közhasznúsági jelentéseiben feltüntetett, hanem 145.000.000,- forintot vagy ennél is többet. Az előzőek miatt sajnálkozásomat fejezem ki az elkövetett jogsértésért, és elnézést kérek az Eötvös Károly Közpolitikai Nonprofit Kft.-től és Majtényi Lászlótól.

Németh Szilárd

A bocsánat kérés mellett Németh Szilárdnak 350 ezer forintos sérelemdíjat, valamint 102 ezer forintos perköltséget is be kell fizetnie. Azt nem tudni, hogy ezt már megtette-e. 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek