A cinizmus csimborasszója – hajnali közmeghallgatás Miskolcon

A városban sokan

úgy gondolják, hogy szándékosan azért tették reggel hét órára a közmeghallgatást, hogy minél kevesebb állampolgár vegyen részt rajta, s ossza meg esetleges kritikai észrevételeit a város vezetőivel. Ha ez volt a szándék, akkor a csel bevált: mindössze tizenketten jelezték előzetesen a felszólalásukat, s közülük sem jelent meg mindenki. Spontán, a helyszínen felszólalást jelző érdeklődő pedig egy sem akadt a 160 ezres városban, ahol nagyjából 120 ezer a szavazóképes választópolgárok száma.

– Ez a cinizmus csimborasszója – mondta lapunknak Tompa Sándor, a miskolci önkormányzat DK-s képviselője, aki szerint a demokrácia megcsúfolása, ami közmeghallgatás címszó alatt a városban zajlik. Így nemhogy ösztönöznék a helyieket arra, hogy elmondják a véleményüket, hanem kifejezetten az elhallgattatásukra törekszenek.

– Nem a miskolciak vannak a város vezetőiért, nekik kellene lenniük értünk, még ha ezt el is felejtik – így reagált Csikós Marianna civil aktivista, aki rendszeresen szervez ételosztást a hajléktalanoknak Miskolcon. Ő írásban is jelezte a város felé, méltatlannak tartja a reggel hét órára összehívott közmeghallgatást, s azt kérte, hogy – miként az üléseket – a helyi televízió a közmeghallgatásokat is közvetítse.

A miskolci közmeghallgatáson teljesen megtelt a városháza közgyűlési terme – állította Szabó Máté a városháza sajtóosztályának vezetője. Közölte: a megyei jogú város közgyűlése hagyományosan reggel 7.00 órakor kezdi üléseit, az évenkénti közmeghallgatás pedig a közgyűlési munkarend része.

Az előzetes regisztrációra csak annak érdekében volt szükség, hogy a felmerülő kérdések megválaszolására a szakembereink fel tudjanak készülni, és az érdeklődők érdemi válaszokat kapjanak, munkatársaik pedig minden érkezőt beengedtek a közgyűlési terembe.

https://nepszava.hu/3015393_a-cinizmus-csimborasszoja–hajnali-kozmeghallgatas-miskolcon

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű