Hetven esztendős
korában elhunyt Baleczky Annamária az ismert és népszerű televíziós bemondó. Ez alkalomból Kerényi László barátom előkereste azokat a régi képeket, amelyek itt a miskolci televízió stúdiójában készültek a kilencvenes évek derekán egy fergetegesen jól sikerült szilveszteri műsor kapcsán. Soltész Rudolf a városi televízió akkori igazgatója elárulta, hogyan került ide Miskolcra Baleczky Annamária a televízió sztárja.
Nagyon értette a szakmáját
Nos, Soltész Rudolf egy osztályban járt a külkereskedelmi főiskola másoddiploma képzőjében marketing kommunikációs szakára Baleczyk Annamáriával és sok más nagy karriert befutott kollégával.. Ennek a jó kapcsolatnak köszönhető, hogy Annamária elvállalta a miskolci tévé szilveszteri műsorának a vezetését. A visszaemlékezések szerint azóta se volt ott ilyen felkészült profi műsorvezető a kamerák előtt. Bebizonyította, hogy nemcsak a felkonferálásban van otthon, hanem kitűnő műsorvezető, tökéletesen ismeri a kamerák előtt megjelenés, a szép magyar beszéd, a nyilvánosság előtti szereplés összes tudnivalóját.
szantograf.hu

17 Responses
Most találtam rá erre az írásra. Azóta sincs ilyen színvonalas műsor a miskolci TV-ben.
Szántó speciel ebben nem tévedett,valóban szuper Tv-s volt…. Bár kissé elfogult lehet Soltész Rudival,mivel több szerkesztőségben is dolgoztak együtt,és mindvégig segítették egymást.
Valaki döntéshozó olvasta volna e cikket?… Lehet,hogy egyszer ismét nézhető műsor és jól vezetett TV lesz Miskolcon?
Szántográfon régebben még ilyen érdekességeket is lehetett olvasni.Manapság inkább a VV szekerét tolja csak.
mindig az aktuális szekeret tolja, ahonnan remél kis potyát.
Semmitmondó grafomán majom!
Az írás lényege nem az,hogy ki írta – ha jó, ha érdekes…vagy éppen ,mikor kinek a kollégája volt Szántó…. (Tény,hogy aktuális volt kirúgni a Mikom jelenlegi igazgatóját,mert semmihez nem értő,dilettáns figura.)
Ez évben is lehetett volna nézhető műsorokat készíteni, ha legalább az ügyvezetőt (?) felügyelő testületbe beválasztottak volna egy tapasztalt,hozzáértő,korábban e területen már bizonyított szakembert és nem léha politikusokat.
Kevés olyan médiamenedzser van Miskolcon,aki sikeres volt a regnálása alatt,de azért ha kerestek volna az FB-be régebbieket – tapasztalattal bírókat – találtak volna még a volt VTV-s vezetők között is. Ja nem volt szempont…
Ez a Navigator katasztrófális colt,néha a vendégek „beszélőkéje” vitte csak a műsort. A hozzá nemértő,beszédhibás riportert 1-2 perc után meguntam és elkapcsoltam jobb helyre. Ennyi…
Kíváncsivá tett ez a sok komment mostmár az idei szilveszteri műsorra a Miskolc TV-ben…1-2 percig biztosan nézhető lesz.
Anno a TV-t is kiválóan menedzselte Soltész hosszú éveken át,és majd két évtizede pedig a háziorvosoknak gondjait-bajait oldja meg semmi pénzből zseniálisan,de nem túl látványosan. Valszeg ezért volt elfogult vele a cikk írója,ha ezt egyáltalán lehet elfogultságnak nevezni….
Lesz-e szilveszteri műsor az idén a Miskolc Tv-ben most,hogy kirúgták a jóllakott napközist?Kíváncsi lettem,vagy csak ismétlések,mint mostanság hírek helyett.
Kiderül ma este mi az igazság a Mikomnál…Lesz-e fergeteges szilveszteri műsor? Valakit érdekel-e még a helyi nézettség?
Nézte valaki a miskolc TV-t szilveszterkor? Na milyen „műsort készítettek,ja nem olyan volt mint sok-sok évvel ezelőtt. Miért is?
Nem nézett senki miskolci Tv-t szilveszterkor? Ez önmagáért beszél azt hiszem…
Hova lettek az újdondász lánykák a képernyőről? Pl. Mag D. Stb. vagy valaki látta őket mostanság műsort vezetni?