A ’74-es születésű Simonka
saját bevallása szerint 14 évesen utcára került, magát tartotta el, bolti lopásokat is követett el, 18 évesen orvvadászatba keveredett, majd bevonult a seregbe, sőt, a légióba is beállt, amit önéletrajzában parádésan „külföldi tapasztalatszerzésnek” hív. Hazatérve 1993-ban villamossági szerelői végzettséget szerzett, a Horn-kormány alatt pedig földeket bérelt, ezzel megalapozva a vállalkozásait. Olyannyira, hogy a Magyar Narancs cikke szerint 2001 óta egy újkígyósi, erődszerű, magas kerítéssel körbevett nagy házban lakik. Ez a ház lesz később egyébként az fontos szereplője az ellene indított nyomozásnak, de erről lesz szó még később.
2002-ben középfokú kereskedelmi- és mezőgazdasági papírt szerzett, majd 2006-ban, immár vállalkozóként, fideszes színekben Pusztaottlaka polgármestere lett 74 százalékkal, rommá verve a 16 százalékot kapó addigi polgármestert. 2010-ben a parlamenti választásokon a Fidesz dél-békési egyéni jelöltje lett, a kampányban egyik fórumán az országot elzálogosító zsidó hátterű bankokról, gazdasági nagyhatalomról beszélt. A dinnyetermesztőket megbékítve végül 57 százalékkal jutott be a Parlamentbe, aztán ősszel az önkormányzati választásokon 84 százalékkal lett újra polgármester Pusztaottlakán. https://index.hu/belfold/2018/10/19/simonka_gyorgy_vallalkozasai_nyomozas_portre/
