Az LMP-s Meszerics Tamás be se ment a szavazásra,de Kata Piri ott volt

mobile header Kati Piri

 Érdemes külön

megnézni, hogy szavaztak a magyar képviselők, akiknek természetesen a pártjuk aktuális belpolitikai érdekét is figyelembe kellett venniük.

NEM

  • A Fidesz EP-képviselői, nem is volt kérdés, természetesen elutasították a jelentést.
  • Ugyancsak nemmel szavazott Morvai Krisztina, aki a Jobbik listájáról került be 2014-ben, de azóta eltávolodott a párt központi politikájától.
  • Kovács Béla jobbikos képviselő szintén nemmel szavazott.
  • A határon túli magyar pártok képviselői mind nemmel szavaztak. Az RMDSZ-es Sógor Csaba és Winkler Gyula, az MKP-s Csáky Pál és a Híd-Most képviselője, Nagy József is.

IGEN

  • Az MSZP-s Szanyi Tibor és Ujhelyi István is megszavazta a jelentést. A héten Tóth Bertalan pártelnök jelentette be, hogy erről az elnökség is tárgyalt.
  • A DK-s Molnár Csaba és Nidermüller Péter szintén igen gombot nyomott.
  • Jávor Benedek, a Párbeszéd képviselője is támogatta a jelentést.
  • A magyar származású holland képviselő, Piri Kati – aki a holland Munkáspárt képviselője – szintén igen gombot nyomott.

TARTÓZKODOTT

  • Balczó Zoltán, a Jobbik egykori alelnöke előre jelezte, hogy nem fogja megszavazni, ám elutasítani sem akarta a jelentést.

NEM SZAVAZOTT

  • Az LMP-s Meszerics Tamás be se ment a szavazásra. Az LMP álláspontjáról szintén Budapesten is nagy gondolkodás folyt, majd Keresztes László Lóránt társelnök jelentette be, hogy a párt nem támogatja a Sargentini-jelentést.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű