Rövid szünet után szeptember 4-én, kedden ismét kinyit a Herman Ottó Múzeum Papszeri
Kiállítási Épülete. A bezárásra azért volt szükség, hogy szakértők vizsgálhassák meg az épület
tetőszerkezetének állapotát. A szakvélemény kézhez vétele után a múzeum vezetői a
kiállítóhely megnyitása mellett döntöttek, így ismét megtekinthetők az állandó kiállítások
(Elit alakulat és Szemere Bertalan és kora), illetve szeptemberben új, érdekes programok
várják az érdeklődőket. Szeptember 21-én nyílik meg az Amikor még fújt a gyár című kiállítás,
amely a XX. századi Miskolc sorsára, lakóinak hétköznapjaira, a város életét alapvetően
meghatározó vasgyári termelésre emlékezik. A Szemere-szalon két alkalommal, 6-án, és 21-
én várja látogatóit, akik megismerkedhetnek Erzsébet királyné öltözködési szokásainak
magyar vonatkozásaival, illetve Ferenc József miskolci látogatásainak történetével.
