Miután a fél ország
a miskolci bringautak mekkmesterein röhög, kerestünk egy igazi bringautat. Sárospatak és Pálháza között önálló kerékpárúton lehet pedálozni, ami Magyarországon kuriózum, mert a legtöbb bizony csak a sárga festékgyártóknak okoz örömöt. Egy 2013-as blogban valaki arról panaszkodott, hogy Sárospatak-Kassa bringás térkép nem létezik a helyi turizmus irodában. A helyzet azóta sem változott, sőt Újhelyben kimondottan óvtak a Kassára bringázástól. Gondolom valami helyi nadrágos ember nem ezt nyomja, pedig a város és a környék legnagyobb turisztikai vonzereje ez lenne.
Az utat lehet rövidíteni. Mi Pálházáról indultunk. A kocsmában az egyik közeli város polgármestere pálinkázik, sörözik cigizik péntek délelőtt két hasonszőrű fazonnal. Vécére menet csak annyit hallottam: bazmeg, 21 millió. Önkormányzati sofőröket nem láttam a környéken ténferegni.
Hollóházán kiváló bringás öltözékeket lehet kapni egy turkálóban, de sörös boltot nehezebb találni. A falu szélén végre van, ahol beszélgetés közben kiderül, a hollóházi ingatlanok egy része szlovák kézbe került, és magyarok Kassára járnak dolgozni. Az adatközlő most jött haza 10 év után Olaszországból, ahol a mezőgazdaságban dolgozott.
Meredek emelkedőn felkaptatva végre Szlovákiában vagyunk, de a jelzések csak azoknak mondanak valamit, akik jártak már erre. Némi életveszélyes tekergés után megtekintettünk egy dél-amerikai stílusú nyomortelepet, ahol cigányok éltek fából összetákolt sátrakban (hú bazmeg, csak ne itt kapjak defektet) és némi bizonytalankodás után megvan a kassai út is, a Hernád mentén a susnyásban. Igazi dzsungelhangulat, majd érkezés Kassára. Bécsre emlékeztetett a külváros, a folyóparton graffitikkel összemázolt betongát miatt. A belvárost meg ismerjük, hiszen felmenőink építették. Egy sztrapacska és egy sör, és már el is nyom az álom a belvárosi hostelben. Holnap megyünk haza.
