Kit érdekel a szXXXXs pelenka, ha van egy szopófantomunk!

Micsoda rémséges

hírek röppentek fel az elmúlt napokban. Volt egy szaros pelenka, aztán jött a kőbányai fantom. Talán nem is a kiszámíthatatlan élet produkálta egyik borzadványt a másik után?

Múlt héten, amikor még augusztus 20-i ünnepségek és a nyár végi szabadságok mámorában úszott az ország (a parlament elé tolt tűzijátékról most inkább nem beszélnék) egy szemfüles hazafi jókor volt jó helyen. Sikerült elkapnia az ország királylányának egy bensőséges pillanatát. Ráhel királykisasszonyról kiderült, ő is csak ember. Nincsenek allűrjei, nincsenek elvei, amihez foggal, körömmel ragaszkodik. Szóval, nála is nagy úr a szükség. És a szükség úgy hozta, nagyapa unokája összefosta magát, ezért rendbe kellett őt tenni. De miután a horvátországi utak mellett olyan parkolók lehetnek, ahol nincsenek kukák, sőt, a horvátok eleve nem is tesznek sehova kukákat, Ráhel úgy döntött, a természetre bízza a szaros pelenka lebontását.

Ezt a gyorsan tova tűnő percet örökítette meg egy arra járó hazánk fia. Bár számomra kérdés, a véletlen hozta úgy, sikerült lencsevégre kapni az ország egyik vezető asszonyát, vagy a fotós egy paparazzo, aki csak a megfelelő időpontra várt. Mindenesetre bejött neki, mert attól a pillanattól kezdve az egész ország a szaros pelenkán csámcsogott. Mármint átvitt értelemben. És ismét bebizonyosodott, hogy nehéz megmondani, a magyar politikai elit, illetve amit a politikai elit ebből az országból csinált, az inkább abszurd, vagy szánalmas és nevetséges, netán ez mind együtt. Azt hiszem, egy mondatban úgy foglalnám össze azt, amit Ráhel művelt, hogy egyébként az még egy átlag háziasszonytól is gáz. Na, de a miniszterelnök lányától, aki diplomáciai tényező, és aki önmaga lábán már eltámolygott az Emirátusokba tárgyalni? Fasza…

Csakhogy miután egyre másra születtek a viccek, a mémek, a kommentek, a cikkek az esetről, egyre kínosabban érezhette magát a politikai elit. Vagy csak egy politikai tényező. Azaz a király nélküli királyság kormányzója. És most a történetet itt meg is akasztanám.

Ennek pedig egyszerű oka van: rögtön másnap másik hihetetlen hír kapott lábra. Jobban mondva, nem hír, hanem egy megtörtént eset. Jómagam nem akartam hinni a fülemnek, hogy létezik ilyen.https://index.hu/i2/#bloghu/karambol/2018/08/28/kit_erdekel_a_szaros_pelenka_ha_van_egy_szopofantomunk

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű