Ezek mennek a Facsén. Juga Györgyék tudni vélik, az hozná ide tőkéjét egy plaza képében

10 éve még így gondolták: 

„„Avas Plazát” nem akarnak a füvet féltők

Valakik, avagy talán már konkrét valaki komoly ingatlanberuházásba fogna a belátható jövőben a miskolci Szent István (más néven Városház, illetve Dísz) téren. Egy ideje hallani a városban, hogy „Avas Plaza” vagy ilyesmi épülne. Ha a beruházásról egyelőre keveset is tudni, az immár bizonyos, hogy komoly ellenérvek és -érdekek kerülnek elő a témában. De ki akarja megakadályozni, hogy a belvárosfejlesztés egyik fő irányvonala induljon meg itt?
A lehetséges válaszok: helyi civil környezetvédők. Vagy pártpolitikusok. Önkormányzati képviselők. A „miskolciak”. Ellenzéki aktivisták.
Társadalmi kezdeményezésként lehetett hallani arról a demonstrációról, amit a minap tartottak a helyszínen mintegy kétszáz fő részvételével, ám legkésőbb ott kiderült: a városi képviselő-testületben helyet foglaló Fidesz-KDNP frakció mozgósította tiltakozó táblákkal felszerelt embereit. Az ellenzéki politikusok ezúttal nem a kordonbontásban, hanem az -építésben jeleskedtek: egy műanyagszalag kihúzásával jelezték, aggályaik szerint mi az a terület, ami az esetleges építés révén eltűnne a parkból, fűvel, járdával, parkolóhellyel együtt.
Elhangzott az ország más pontjain Árkád néven üzletközpontokat felhúzó beruházó neve is, mint amiről Juga Györgyék tudni vélik, az hozná ide tőkéjét egy plaza képében. Félelmeiket, amelyeket „a miskolciak döntő többségének „éreznek, táplálja az önkormányzat néhány hónapja született határozata, amely lehetővé teszi, hogy a téren és környékén egy olyan telket alakítsanak ki, amelyre 20 ezer négyzetméteres és 17 méter magas monstrum épülhet. Ennek a szerkezeti (városrendezési) terv módosításnak a felülvizsgálatát indítványozzák a fideszesek, aláírásgyűjtést is indítottak a tárgyban.
Mint ismeretes, évtizedes gondot orvosolna egy ide, a tér délnyugati oldalára épülő ház(csoport): az építészek egyöntetűen vallják, hogy amíg nincs térfal, nem beszélhetünk igazi térről sem. A régi gondolat egy tavalyi szakmai ötletpályázatban öltött testet, ennek eredményét a nagyérdemű és láthatta, végeredményét fórumokon vitathatta meg. Az ellenzéki kezdeményezésben nem volt egyértelmű, az építészeti célt vitatják-e, az ingatlanfejlesztés ellen vannak-e általában, vagy kifejezetten csak azt akarják elkerülni, hogy az Avas és a Meggyesalja utcák irányában a szemközti Városháza épülettel összemérhető volumenű ingatlan foglalja el a park(oló) egy részét és takarja a kilátást. Utóbbi aggállyal minden bizonnyal a demonstrációhoz csatlakozott civil zöldek is egyetértenek, ugyanakkor előbbi vélelmet erősítheti, hogy a fideszes tiltakozás kettős, a népkerti – ott nem a parkból helyet elvevő – hasonló beruházás ellen is szól.
Mit szól mindehhez a városi főépítész, illetve a beruházás előkészítésében érdekelt Miskolc Holding, illetve MIK. Utóbbi kettő részéről nem találtunk nyilatkozót lapzártánkig. Az építész véleménye pedig ismert: kollégáihoz hasonlóan elengedhetetlennek tartja a térfalat.
Egy százmilliós-milliárdos beruházási igényt pedig aligha engedheti meg magának a helyhatóság, hogy elutasítson…

Illusztráció:
http://picasaweb.google.hu/bebaegy/DrIngatlan…#
(14 kép a demonstrációról, kettő Pirity Attila tervezőműhelyének a tavalyi ötletpályázatra beadott anyagából; további képek és pályaművek itt:
http://epiteszforum.hu/node/8877)”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű