A „visszafoglalás” után a Hír
Televíziónál maradt újságírók számoltak be nevük elhallgatását kérve az Átlátszó oknyomozó portál munkatársának az elmúlt napok tapasztalatairól – írja a Magyar Hang.
Eszerint a Mentes Katalin hírigazgató és Szikszai Péter vezérigazgató nevével fémjelzett új tévévezetés már a hatalomátvétel első napján arról beszéltek a tévétársaság jelen lévő munkatársainak, hogy mennyire nem voltak megelégedve a Hír TV által korábban készített Híradókkal, külön kiemelték például azt, hogy mennyire nem tetszett nekik „a miniszterelnök kötélbarátja” kifejezés.
A miniszterelnök kötélbarátja kitételt egyébként a hírszerkesztők Garancsi Istvánra használták, aki maga nyilatkozta korábban, hogy „kötélbarátság” fűzi Orbán Viktorhoz azóta, amióta 2009-ben együtt voltak egy hegymászótúrán. A kötélbarát kifejezés mögött tehát ez a jelentéstartalom húzódik, ami egyszerűen a nagyon szoros barátságot jelöli. Olyan barátságot, amikor az életünket is rá merjük bízni a másikra.
A melegfelvonulást se lehet használni, csak azt, hogy homoszexuális felvonulás. Még szinonimaként se.
Az Átlátszó szerkesztőinek tetszését leginkább az az új öltözködési szabály nyerte el,
amely szerint szerdától kerülni kell az ujjatlan blúzt, és a térd feletti rövidnadrágot és szoknyát is.
