A „Frantic Joe” akció
a II. világháború egyik legsúlyosabb bombatámadása volt, mely az ország legfontosabb vasúti csomópontjai ellen irányult. Ennek keretében 1944. június 2-án szörnyű pusztítást végeztek az amerikai gépek városunkban.
– 206 ember, köztük rengeteg gyermek és nő vesztette életét, 406-an megsebesültek, az áldozatotokat a tetemvári piactéren ravatalozták fel – sorolta a veszteségeket a főlevéltáros.
– Délelőtt tíz órakor indították a légicsapást, 100 gép támadta folyamatosan a megyeszékhelyt, körülbelül kétszáz tonna robbanóanyagot dobtak le. Összeomlott 160 lakóház, megsérült 600 épület, a rendező pályaudvar teljesen, a Tiszai pályaudvarnak és Erzsébet kórháznak 20, a Vásárcsarnoknak 60 százaléka, megsemmisült. A Zsolcai kapuban, a Soltész-Nagy -Kálmán utca területén át egészen a Mindszenti temetőig tragédiákat és hatalmas károkat okoztak – tette hozzá Rózsa György Gyula.
– Miskolc ipari és hadiipari központ volt, a szövetségesek fontos célpontjai közé tartozott – szögezte le Nagy Attila, helytörténész a Mit Miskolc adhatott című internetes oldal szerkesztője.
– A júniusi offenzíva a Rendező pályaudvar ellen irányult, hogy elvágja az Ukrajnába tartó német és magyar utánpótlás vonalakat, de a rengeteg „eltévedt bomba” városszerte nagyon sok ártatlan emberéletet oltott ki. Gyakorlatilag a Tiszai pályaudvartól Diósgyőrig bárhol kifordulhat a földből egy-egy bomba, de ez a sáv nagyobb, hisz nem csak a légitámadásokból származó, fel nem robbant bombák jelenthetnek veszélyt. Az utóbbi években találtak Szirmán, a Kiliánban és az Avason is feltehetőleg a második világháborúból származó különböző robbanószerkezeteket-írja Juhári Andrea bombasztikus anyagában. boon.hu itt: http://www.boon.hu/barhol-robbanhatna-bomba-itt-is/3923735
