Se Hubay György, se Csöbör Katalin nem érezte szükségét annak, hogy szóvá tegye a miskolci bérkérdést a parlamentben…

A kormánynak nagyjából ez a válasza arra, hogy sok borsodi ma már Szlovákiában keresi a megélhetést az alacsony magyar bérek miatt, mondta pénteki miskolci sajtótájékoztatóján Jakab Péter.

A Jobbik országgyűlési képviselője elmondta, azonnali kérdést intézett a kormányhoz, miután a legfrissebb kimutatások szerint már nemcsak a szlovákok keresnek jobban, de a román bérnövekedés is nagyobb ütemű, mint a hazai. A politikus felhívta a figyelmet: sok borsodi ma már Szlovákiában vállal munkát, hogy meg tudjon élni, ezért szerette volna megtudni, mit kíván tenni a kormány azért, hogy a magyar bérek legalább a visegrádi országok szintjét elérjék.

A kormány nevében Gulyás Gergely miniszter közölte, nincs gond, mert amíg a miskolciak Szlovákiában vállalnak munkát, addig a szlovákok meg Győrben. Jakab szerint ez is mutatja, hogy a Fidesz továbbra sem kínál a miskolciaknak más jövőképet, mint az elvándorlás, hiszen a kormány még az országon belüli elképesztő bérkülönbségeket sem akarja orvosolni, bár úgy tűnik – tette hozzá –, hogy a város két fideszes országgyűlési képviselője ezt el sem várja, hiszen se Hubay György, se Csöbör Katalin nem érezte szükségét annak, hogy szóvá tegye a miskolci bérkérdést a parlamentben.

Jakab Péter közölte, hamarosan javaslatot terjeszt az országház elé a bérrendezés érdekében, a Jobbik ugyanis nem a fideszes gazdasági körök által belengetett olcsó pakisztáni vendégmunkásokban látja a jövőt, hanem az érdemi béremelésben.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű