Liszkay LászlóNem szeretném túlpolitizálni a Fidesz szerepét sem otthon, sem máshol.
Nagyon egyszerű a képlet, hogy mi ez a kötődés. Úgy 1990. táján megismertem, majdhogynem barátságot kötöttem azokkal a korábbi és jelenlegi fideszes politikusokkal, akiket mindannyian jól ismertek. Helyi szinten Richárd Hörcsik, Tállai András, Ódor Ferenc, Ríz Gábor, Ákos Kriza, és még sokan mások közelállnak hozzám, miként Fónagy János, Deutsch Tamás, Orbán Viktor, Áder János, Kövér László, Kósa Lajos, Varga Mihály szintén sokad magukkal.
Ez nem várakozás a haszonra, ez egy életérzés, ami valóban végigkísérte felnőtt életemet. Van aki szereti a vadhúst és a halat, én azonban még akkor is beteg vagyok, ha hallok ezekről az ételekről.
Sokan megkérdezték, vajon miért álltam ki a fent említett politikusok mellett, amikor nem kaptam tőlük semmit? Mert nem is kértem, mi több az ajánlatokat visszautasítottam. A minap szintén ez történt. Hiába kedvelem őket, de azt érzem, képtelen vagyok megfelelni az elvárásoknak, ugyanis egész életemben „mezei” újságíró voltam. Ráadásul az agyam sem úgy fog, ahogy régen. Jobban? Talán.
Tehát összegezve az eddigieket, ne akarjon engem senki sem megetetni hallal, meg vadpörkölttel, amikor a tejfölös csirkeszárnyat szeretem nokedlival! Micsoda felemelő érzés az is, amikor fahéjas tejberizst ehetek.
Ennyi az én esetem. Tudom, azok a magyar nemzetes, hírTV-s kollégáim, akik ellenzékbe vonultak, most rosszallóan olvassák ezeket a sorokat, ezért azonban ne haragudjatok rám! A kamionozás nekem való, sok százkilpméteren át nézek ki a fejemből, ugyanis utcára nyílik az ablakom.
