Baráti médialista

Nyakó István az MSZP szóvivője számba vette azokat a médiákat amelyeknek a szocialisták a  jövőben nem nyilatkoznak. Mondván a felsoroltak nem tartoznak a baráti körbe. Egyértelmű a lista. Mivel nemcsak írok hanem rádiózók tévézek és olvasok is azt kell megállapítanom, hogy a korábbiaknál hamarabb kezdődött a választási kampány.

 Életre-halálra dúl a politikai csatározás. Egymást érik a leleplezések, a hangzatos botrányok és a vélt vagy valós piszkos ügyek feltárása. Ennek megfelelően a médiák, a tulajdonos pártállásának megfelelően már is elfoglalták a helyüket a háborúzásban. Megmondom a frankót, 1969 óta írok, formálom a közvéleményt, locsogok, firkálok, de eszembe se jutna irigyelni a fiatal kollégáimat. Azt látom, hogy minden idegszálukkal, a szakma becsületével se törődve próbálnak helyet találni ebben a háborúban. Ahol a frontvonalak akár egyik napról a másikra bármikor megváltozhatnak. Ha nekem valaki négy esztendővel ezelőtt azt mondja, hogy a Hír tévé és  az ATV majdnem egy csapatban rúgja a lasztit, megkérdezem látta e már  orvos. Amikor Csintalan Sándort vagy Kálmán Olgát hallgatom  valamelyik csatornán  már teljes a káosz a fejemben. Noha az is lehet, hogy a meglátásuk változatlanul a régi. S csak az én fejemet csavarták ki, mosták át.

Ha én ezt elmesélem, most el se hiszik. A rendszerváltásig úgy működött a sajtó, hogy igazából nem volt cenzúra. Minden lap a párté volt, s a kinevezett szerkesztők tudták, hol vannak a határok. Tudták, ismerték az igazodási pontokat, s ettől eltérni eszükbe se jutott. A lényeg tudtuk mi van, de azt írtuk amit elvártak. A rendszer működött. Tudomásom szerint a máig is köztünk élő  Lakatos Ernő a párt nagy-hatalmú agitprop főnöke vaskézzel vezényelte a főszerkesztőket. Minden hónapban kötelező volt részt venni az eligazításon, ahol elmondták az elvtársak, mit is szeretnének olvasni. Még a divat lapoknak is meg volt a koncepciója.

Persze még így is aknára lehetett futni . Nekem a nyolcvanas évek közepén sikerült is. Csupán véletlenül – nem valami vakmerőségből – megírtam egy fontos elvtárs csúnya dolgait. Nem sok híja volt, hogy a vadászként is elhíresült nagyfőnök lepuffantson. Szerencsém volt. Lebeszélték, hogy nem érek annyit amennyit ezért kaphat. Így megelégedett azzal, hogy a nevem ne szerepeljen az újságban, nem kaphatok kitüntetést és a lányomat nem vehetik fel egyetlen  miskolci gimnáziumba se.

Mostanában a helyzet nem ennyire vészes viszont egyre komikusabb. Fiatal kollégáim versengve próbálják provokálni, leleplezni az éppen kiszemelt kormánypárti vagy ellenzéki politikusokat. Megbízójuk ízlésének megfelelően. Így aztán eljutottunk oda, hogy ma már mindenki csak a saját baráti sajtójának nyilatkozik. Mondván bármit is mondanak  az ellenséges médiában eltorzítják, meghamisítják a tényeket. Ott tartunk, hogy mindenütt meg van a lista, kinek lehet információt szolgálni. Különben aki körülnéz a világban ugyanezt láthatja. Aki médiát vásárol annak célja is van ezzel. Ki az a balga, aki hagyná, hogy a saját lapjába ne a kedvére publikáljanak. Ezen ma fennakadni álságos naivitás.

Itt jegyzem meg, hogy a jelenlegi újságíró szövetség is amely a kimúlt Népszabadságos kollégák bűvkörébe került fennen követelik a sajtó függetlenségét.  Elég egyoldalúan.Számukra egyes újságírók kitiltása az ország házából teljesen jogtalan. Viszont amikor a szocialista érában a dohányzó képviselőkről készült tévés felvétel akkor ugyanott, ugyanilyen döntést hoztak. Egyébként aki nem tudná, nem ismerné a tisztelt ház rendjét, elmondom, vannak nyilatkozatadásra kijelölt helyek. Ezen kívül bárkit váratlanul lerohanni nem ajánlatos.

Különben voltam Strasbourgban, ahol ugyanezek a szabályok érvényesek. Aki interjút kér bejelentkezik, s egyeztetnek időpontot majd egy külön sajtószobában találkoznak ahol a politikusok is rögzítik a saját szövegüket. Rend a lelke mindennek. Még kampány időben is.