Döntött a hatóság: meg kell semmisíteni a Kiss László-ügy periratait

A Kiss László-ügy tavaly az egész országot hetekig-hónapokig lázban tartotta (itt van az összes cikkünk a témában), nem is sorolnánk most fel minden részletet, a lényeg az, hogy az egykori úszó szövetségi kapitány három éves börtönbüntetést kapott még egy 1961-ben csoportosan elkövetett nemi erőszakért, aztán hadovált mindenfélét, az akkor még Gyárfás Tamás által dirigált úszószövetséggel együtt, majd a végén bocsánatot kért áldozatától és el is menekült a magyar úszás közeléből.

Az egész sztorit a fullank.hu és a privatkopo.hu weboldalak írták meg először eredeti, levéltári dokumentumok alapján, és az áldozat története pontosan megegyezett a lapok által állított cselekményekkel. Ennek fényében elég érdekes, hogy a Budapest Főváros Levéltára állítólag jogellenesen adta ki a kiszivárogtató lap újságírójának a bűncselekmény ügyében 1962-ben hozott ítéletet és ezért három millió forintra büntették a hivatalt.

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság, vagyis személyesen a hivatal vezetője, dr. Péterfalvi Attila a napokban pedig úgy határozott, hogy

mindkét újságnak 30 napon belül le kell venni a portálról a Kiss Lászlóról szóló eredeti cikkeket, valamint a fullank.hu-s Menyhért Mészáros Lászlót külön arra kötelezték, hogy szintén 30 napon belül semmisítse meg az általa a levéltárból kikért Kiss László-féle periratokat.

Joggal tehetjük fel a kérdést, Fluimucil Ábel után szabadon:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű