Szijjártó jó barátnak nevezte Kriza Ákos nagy mumusát

A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét adta

át Colleen Bell távozó budapesti amerikai nagykövetnek Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Colleen Bell olyan időszakban érkezett Budapestre két évvel ezelőtt, amely nem a kétoldalú politikai együttműködés legjobb korszaka volt, de mára a helyzet nagymértékben megváltozott, most már lehetőség van arra, hogy hosszú távon tervezzenek és fejlesszék a magyar-amerikai kapcsolatokat – közölte Szijjártó Péter.

A külügyminiszter azt mondta, az amerikai nagykövet jó barátja Magyarországnak. Amikor először találkozott vele csaknem két éve, a megbeszélés után Colleen Bell azt mondta, „letekerjük a hangerőt”, és valóban ezt lehetett a tevékenysége mottójának tekinteni – idézte fel Szijjártó Péter. Hozzátette, most már fejleszthetik az együttműködést, ahelyett, hogy mélypontról beszéljenek, ahogyan azt két évvel ezelőtt tették.

A tárcavezető szerint az együttműködés újjáépítéséhez feltétlenül szükséges volt Colleen Bell elkötelezettsége, és az amerikai diplomata feltétel nélküli tiszteletet mutatott Magyarország iránt. Magyarország is mindenkinek megadja és mindenkitől elvárja a tiszteletet, a sikerekhez nincs másra szükség, mint kölcsönös tiszteletre és folyamatos párbeszédre – tette hozzá.

Colleen Bell a kitüntetést átvéve arról beszélt, hogy jelenleg kétségtelenül sok kihívással néz szembe a transzatlanti közösség, ami felhívja a figyelmet arra, milyen fontos a szövetség, a közös munka és a kiállás azon értékek mellett, amelyeket fontosnak tartanak.

Amikor annak idején Barack Obama amerikai elnök felkérte a posztra, elmondta, hogy bejárja Magyarországot, felkeres minden megyét és nemzeti parkot, kisebb és nagyobb településeket. Ezt azért tette, hogy még több kapcsolatot építsen ki a magyar és az amerikai nép között.

A távozó nagykövet beszédében köszönetet mondott az együttműködésért a külügyminiszternek, a tárcának, valamint az amerikai nagykövetség munkatársainak.

Colleen Bell január elején a nagykövetség Facebook-oldalán jelentette be, hogy megbízatása végeztével, január 20-án távozik posztjáról.

A The New York Times azt írta, hogy több amerikai nagyköveti poszt megüresedik rövid időn belül, még Donald Trump megválasztott amerikai elnök január 20-ai beiktatása előtt. Az amerikai napilap azt közölte, hogy az amerikai külügyminisztérium decemberben küldött egy erről szóló táviratot az átmenetet intéző Trump-csapat nevében. A dokumentum szerint a lépés a tengerentúli politikai kinevezetteket érinti, vagyis azokat a kiküldötteket, akiket az elnökkel való szoros kapcsolatuk miatt állítottak egy-egy külföldi nagykövetség élére.

Colleen Bellt Barack Obama amerikai elnök jelölte ki az USA magyarországi nagyköveti posztjára, a kinevezést 2014 végén hagyta jóvá az amerikai szenátus, és a diplomata 2015 januárjában adta át megbízólevelét Áder János köztársasági elnöknek. Diplomáciai külszolgálatát megelőzően Colleen Bell egy díjnyertes produkciós cég üzleti vezetőjeként dolgozott.

 

 

A minap.hu cikke

Az „emberi jogok és a szabadság világcsendőrei” szétnéztek a semmibe
civilera.hu
|

 

2015. október 01. 13:27
|

 

frissítve: 2015. október 02. 16:39

Nem mindennapi vendég látogatott kedden Miskolc egyik legismertebb szegénynegyedébe. Maga, Colleen Bell amerikai nagykövet jött el személyesen a Számozott utcákba. Egy biztos: nem magától jött, de az biztos, hogy nem a vendéglátók hívták. Valószínűbb, hogy ide küldték.

Colleen Bell a Számozott utcák vendége – fotó: Végh Csaba

Nyilván az amerikai külügyminiszter, John Kerry húzta félre a harangot és utasította Mrs. Bell-t, hogy kötelező jelleggel vegyen részt a „putritúrán” és tájékozódjon az itt kialakult helyzetről. De, hogy miért lett ennyire fontos a miskolci romák helyzete az amerikai külügy számára, egyelőre rejtély.

 

Feltételezhető, hogy Soros Györgynél már egy ideje visít a hír, hogy van egy ország, ahol már inkább álmában sem jár és ebben az országban van egy város, ami komolyan foglalkozik a mélyigénytelenség szegénység kérdésével és ennek a városnak a vezetése bizony lépéseket is mer tenni a problémák megoldására. Aztán gondolom egyszer csak, néhány pohár whiskey után kifakadt az emberi sorsok alakítója Johnny-nak, hogy ez már azért mégis csak sok, azonnal küldjenek valakit a helyszínre!

Az amerikai diplomaták, elég szűkszavúan nyilatkoztak látogatásuk céljáról. Az USA külügyminisztériumának emberi jogokkal foglalkozó csoportfőnöke, Robert Berschinski azonban elárulta, hogy  John Kerry külügyminiszter nevében jár itt, mert az Egyesült Államoknak aggályai vannak azzal kapcsolatban, ahogyan az itteni közösséggel bánnak.

Mondja ezt az amerikai légierő egyik volt tisztje – akinek hazája bizonyára a demokráciát féltve bombázta halomra civilek millióit a Közel-Keleten?

colleen_bell_150929_vcs_02.jpg

BANG! – Robert Berschinski balra kék nyakkendőben

Pedig okos fiúnak látszik. Jobban tenné, ha inkább otthon osztaná az észt és majd csak akkor jönne vissza ide emberi jogokat félteni, amikor már nem ólommal és gumibottal kezelik a mélyszegények problémáját szülőhazájában, vagy amikor már nem teszik ki a haldokló embert az utcára, csak mert nincs biztosítása.

ferguson1527.jpg

Emberi jogvédelem amerikai módra – Ferguson (USA) 2014. augusztus

Persze az amerikai nagykövet asszony sem mondhatott nemet a legfelsőbb utasításra. Mindenesetre megígérte, hogy segít (de hogy hogyan azt még szerintem ő maga sem tudja), ölelkezett, puszilkózott, majd mintegy húsz perc elteltével tovább állt fekete Cadillacjével.

colleen_bell_150929_vcs_23.jpg

Bye Mrs. Bell! Have a nice trip! Make sure you have all your belongings with you!

Az hagyján, hogy látogatásuknak semmi értelme nem volt, de még a forgalmat is feltartották az Újgyőrin a nagy diplomata konvojukkal.   A cikk szerzője nem írta meg nevét

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű