Fiatalok, akik nem akarnak olimpiát

 

Most egy fiatalokból álló

friss szervezet akarja népszavazásra vinni a budapesti olimpia kérdését, egyelőre aláírásgyűjtőket keresnek.
Egy Momentum Mozgalom nevű ifjúsági szervezet indított kampányt a 2024-es budapesti olimpiai pályázat ellen, sőt egy helyi népszavazási kezdeményezést is beadtak – írja a 444.hu.

A szervezet tavaly alakult fiatalokból, „NOlimpia” nevű kampányuk Facebook-oldalán pedig azt írják magukról, hogy tavaly decemberben már be is adtak egy népszavazási kezdeményezést, amelyben a következő kérdést tették fel:

Egyetért-e Ön azzal, hogy Budapest Főváros Önkormányzata vonja vissza a 2024. évi nyári olimpiai és paralimpiai játékok megrendezésére irányuló pályázatát?
A kérdést a Fővárosi Választási Irodának adták be és a Fővárosi Választási Bizottság hitelesítette is azt, a népszavazás kiírásához most 138 ezer aláírást kellene összegyűjteniük budapestiektől, a szervezet így most aláírásgyűjtő aktivistákat keres.

Mint írják, azért nem értenek egyet a budapesti olimpiával, mert úgy gondolják, hogy „2024-ig fontosabb ügyekre kell költenünk adóforintjainkat, mint egy budapesti olimpia rendezése”. „Szurkoljunk együtt olimpikonjainknak, de a pénzt inkább költsük közös jövőnkre” – teszik hozzá.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű