Őrült tempóban fogy a gáz, hamarosan jönnek a brutális gázszámlák

Rohamosan fogy az ország földgázkészlete, mert az extrém hideg miatt jelentősen megnőtt a gázfelhasználás – írta a Magyar Nemzet. Ha a mostani, napi 0,5 százalékos tempóban apadnak a kereskedelmi földgáztárolók tartalékai, akkor február második felére akár ki is ürülhetnek.

Az állami kézben lévő létesítményekben a feltöltöttségi szint már 19 százalék alá csökkent – írta a lap. Elképzelhető persze, hogy önmagában ez is elég lesz tavaszig, főleg akkor, ha a tél második felében nem lesznek ekkora fagyok. Aradszki András, az NGM energiaügyért felelős államtitkára elmondta: folyamatosan kapja az ország a földgázt, nyomáscsökkenést sem tapasztaltak. Azt is hozzátette, hogy idén 13 százalékkal növelték a kötelezően tárolandó gázmennyiséget.

Az államtitkár elmondta, a rendkívüli hideg miatt az energiaigény nő, a napi földgázfogyasztás duplája az éves átlagosnak.

Jelenleg körülbelül napi 87 millió köbméter gázt fogyaszt az ország, ebben benne van a lakosság és az ipari fogyasztók is.

Hozzátette, ha a rendkívüli időjárás hosszabb ideig tartana, szükség esetén meg tudják nyitni a stratégiai gáztárolót, emellett a szolgáltatók megfelelő energiamennyiséget biztosító kereskedelmi szerződéssel rendelkeznek, tehát az esetleges hiányt pótolni tudnák.

Egy évvel ezelőtt ilyenkor 21,8 százalékon állt a tárolókapacitás, de a 2016-os fűtési szezon végén, áprilisban is maradt még a tározókban közel 4 százaléknyi töltöttség.

A lakossági telente hozzávetőlegesen 2,5-2,8 milliárd köbméter közötti gázmennyiséget fogyaszt el – írja a Pénzcentrum. A földgázfelhasználás nagysága viszont nagymértékben függ a napi középhőmérséklettől. Mint ahogy arra a Magyar Nemzet is felhívta a figyelmet, a tapasztalatok szerint 15,4 Celsius-fok alatt minden további egyfokos csökkenés 2,1 millió köbméterrel növeli a napi földgázfogyasztást.

Az eddigi adatok azt mutatják, hogy az extrém hideg miatt eddig 20 százalékkal fogyott több gáz, mint tavaly ugyanebben az időszakban, így a keletkező többlet jelentkezni fog a gázszámlákban.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű