Több tucat rendőr, polgárőr
és erdész keresett egy Csongrád megyei párt, akik eltévedtek a Pilisben. De nem ők találták meg a pórul járt kirándulókat, ugyanis a házaspár végül eljutott egy vendégházba.
A police.hu-n megjelent közlemény szerint 2017. január 7-én 17 óra 8 perckor tárcsázta egy nő a 112-es segélyhívószámot, hogy párjával a Pilisben eltévedt. Mint kiderült, Csongrád megyéből érkeztek a területre, helyismerettel nem rendelkeztek. Elmondásuk szerint a Dobogókő és Pilisszentkereszt közötti erdős területen túráztak, azonban az útvonalról letértek. Tartózkodási helyükként a térkép és a turistajelzések alapján a Sikárosi-rétet határozták meg – közölte a rendőrség honlapja.
Azonnal rendőrök indultak útnak két megyéből, Komárom-Esztergomból és Pest megyéből, értesítve a társszerveket is: speciális mentőcsoportok, polgárőrök és a területet ismerő erdészek is érkeztek a kijelölt gyülekezőhelyre. Az este folyamán Milus Gábor rendőr ezredes, Komárom-Esztergom megye rendészeti rendőrfőkapitány-helyettese 72 fő részére tartott eligazítást. A szakemberek részletes térképen határolták be a kirándulók lehetséges tartózkodási helyeit.
Mint azt a police.hu ismertette: az eligazítás után, -18 fokos időben indultak útnak a kutatócsoportok, de mint kiderült, feleslegesen, ugyanis nem sokkal később a helyi vadászházba betelefonált a korábbi bejelentő tevő hölgy, és közölte, hogy az erdőből kitaláltak és épségben visszajutottak a szálláshelyükre.
