A Karib-térség a világ egyik
legnépszerűbb üdülőhelye ilyenkor télen, hiszen rengetegen igyekeznek oda menekülni Európából és Észak-Amerikából a hideg időjárás elől.A turistákért azonban sokan versenyeznek.A legnagyobbak – a Dominikai Köztársaság, Puerto Rico, Kuba, Jamaica és a Bahamák – mellett a kisebb szigetek is szeretnének nagyobb szeletet hasítani maguknak a tortából.
Gáláns ajánlat, feltételekkel
Az Amerikai Virgin-szigetek most sajátos eszközzel próbálja becsalogatni a vendégeket. Minden egyes turistának, aki idén legalább négy éjszakát tölt az országban, 300 dollárt, azaz mintegy 90 ezer forintot fizet – írja a Telegraph.
Trunk Bay strandja az Amerikai Virgin-szigetekhez tartozó St. John szigetén
Forrás: robertharding/Gavin Hellier/Gavin Hellier
A gáláns ajánlat elsőre jól hangzik, de vannak egyéb feltételei is. Az utat ugyanis kizárólag a szigetek hivatalos turisztikai oldalán keresztül lehet foglalni.Az utalványt pedig „történelmi/kulturális túrákra és tevékenységekre” lehet beváltani,amelyeket a kiválasztott helyi hotelek szerveznek.
A promócióval az átadási nap 100. évfordulójáról kívánnak megemlékezni, amikor Dánia 25 millió dollárért átadta a szigeteket az Egyesült Államoknak. Az eseményt minden év március 31-én utcai parádékkal és helyi ételekkel ünneplik meg a lakosok.
