A DVTK Jegesmedvék először fogadták a Csíkszereda csapatát az idei MOL Ligában. Csapatunk végig remekül játszva, helyzeteit jól kihasználva, nagy fölénnyel győzött. A csapatból Johnston, Magosi, Pavuk és Sakaris is duplázni tudott.
A gyönyörűen megtelt lelátók előtt, hatalmas tempóban kezdett csapatunk. Alig telt el 19 másodperc amikor Galanisz Nikandrosz lépett meg a védők gyűrűjéből és azonnal megszerezte a vezetést. Ez jó alaphangot adott az egész mérkőzésnek, mert innentől kezdve nem volt megállás és a DVTK Jegesmedvék ebben a szezonban még nem látott formában játszották végig a 60 percet. Előbb Sakaris növelte az előnyt Toulmin gyönyörű előkészítéséből, majd egy késleltetett kiállítás alatt Hajós Roland szúrt bele Láda Balázs távoli lövésébe hamar háromra növelve a különbséget. A harmad zárásaként a „kanadai sor” ismét villant Sakaris-Toulmin összjáték után Johnston-nak már csak az üres kapuba kellett lőnie.
A második harmad szinte pontosan ugyan úgy folytatódott, ahogyan az első befejeződött. Toulmin szerzett korongot a kapu mögött a középen üresen érkező Sakaris elé passzolt, aki önzetlenül Johnston elé játszott, akinek ismét csak az üres kapuba kellett betalálnia, 5-0. A piros-fehérek itt sem álltak meg, és tovább folytatták a támadásokat. Magosi szerzett korongot a félpályánál, egyedül ugrott ki és egy pontos lövéssel megszerezte csapatunk hatodik gólját. Néhány perccel később kettős emberelőnybe kerültek a DVTK Jegesmedvék, a figura végén Pavuk várta szabadon a korongot, és hatalmas erővel a kapuba bombázott. A diósgyőriek itt sem álltak le, és teljesen beszorították az ellenfelüket. Az utolsó percben Sakaris ugorhatott ki, aki nem hibázott, így kilenc gólos vezetéssel vonulhattunk pihenőre.
A záró játékrészben már lassabb játék zajlott, az igazi kérdés mindössze annyi volt, hogy megszerezzük e tizedik gólunkat. Erre 14 percet kellett várni, amikor Pavuk Attila is megszerezte második gólját beállítva a végeredményt. Adorján Attila kapott gól nélkül őrizte meg hálóját, hozzásegítve csapatunkat idei legnagyobb arányú győzelméhez. Folytatás csütörtökön a budapesti Városligetben, a Winter Classicon.
MOL 163
DVTK Jegesmedvék – Sport Club Csíkszereda 10-0 (4-0, 5-0, 1-0)
Miskolc, 1255 néző. Játékvezetők: Gangel, Halassy, Muzsik, Juhász.
DVTK Jegesmedvék: Adorján (Kiss) – Pavuk, Galanisz, Magosi, Láda, Leppanen – Miskolczi, Hajós, Tóth, Vojtkó, Gőz – Sakaris, Johnston, Toulmin, Joe, Kuqali – Sági, Ritó, Karda, Szopos, Laczkó. Edző: Doug Bradley.
Sport Club Csíkszereda: Ruczuj (Onodi) – Valchar, Farkas, Moldován, János, Wood – Campbell, Bíró, Molnár, Korenko, Salló – Solarev, Péter, Antal, Papp, Gecse – Rokaly, Egyed, Orbán, Bors. Edző: Leo Gudas.
1. harmad: 00:19: Galanisz 1-0
1. harmad: 03:46: Sakaris (Toulmin) 2-0
1. harmad: 18:27: Hajós (Láda, Pavuk) 3-0
1. harmad: 19:31: Johnston (Toulmin, Sakaris) 4-0
2. harmad: 22:15: Johnston (Sakaris, Toulmin) 5-0
2. harmad: 23:41: Magosi (Leppanen) 6-0
2. harmad: 27:41: Pavuk (Galanisz, Láda) 7-0 kettős emberelőnyből
2. harmad: 32:14: Magosi (Láda, Leppanen) 8-0
2. harmad: 39:20: Sakaris (Toulmin, Joe) 9-0
3. harmad: 53:08: Pavuk (Galanisz, Magosi) 10-0
Doug Bradley: Ma igazán remekül játszottunk, nagy tempóban és rendkívül pontosan. A jó kezdésünk megalapozta az egész esti teljesítményünket, hiszen úgy gondolom a mérkőzés már az első harmad végén eldőlt. Gyönyörű gólokat szereztünk amelyekkel úgy gondolom ki tudtuk szolgálni fantasztikus közönségünket, aki nagyon szép számmal buzdítottak ma minket.



