Kriza: Korszakhatár

342

Az év, amit magunk

mögött hagyunk, korszakhatár volt Miskolc életében. Több mint 20 év után végre elmondhatjuk, hogy Miskolcon már nem a munkahelyek hiánya a legfőbb gondunk. És ha a jövő évre tekintünk előre, akkor sokaknak – Hál’ Istennek – nem azért fáj a feje, hogy vajon lesz-e végre munkája az újesztendőben? Bizony nem így volt ez hat évvel ezelőtt, de még három évvel ezelőtt sem. Az újév új kihívása és reménysége így most inkább a fizetésekről és a bérekről szól majd – emelte ki köszöntőjében Miskolc polgármestere.

– „Hátha, sikerül megvenni a gyereknek az új biciklit, és hátha több jut a családnak?” Az ember ilyen. Ami megvan, azt már kicsit természetesnek veszi, s mindig a jövőbe tekintve, a többért, a jobb boldogulásért akar dolgozni. És ez így helyes. Ez az élet rendje.

Miskolc e téren is jól vizsgázott, és reméljük 2017-ben ismét lépünk egyet előre. Sokan és sokat dolgoznak érte. Az eredmények már látszanak a város gyarapodásán. Ezt a közös sikert megosztva, az áldozatos munka elismeréseként, a közalkalmazottak idén év végi jutalmat kaptak; nagyra becsült szüleink, nagyszüleink pedig a 10 ezer forintos utalványt. S bizony, a Salkaházi közösség Miskolcon immár harmadik éve számíthat a város plusz tízezer forintjára – hangoztatta Kriza Ákos.

– Reméljük jövőre, a város egyensúlyát nem veszélyeztetve, az előrelépés visszaköszön majd a bérekben is. De ez most az ünneplés, a pihenés, a család, a barátok ideje. Hogy erőt merítsünk, és januárban új reményekkel lássunk munkához, Isten segedelmével! – zárta szavait Kriza Ákos, nagyon boldog Új Esztendőt kívánva, minden miskolcinak.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű