Lehet ilyet csinálni. No Vona No cry

Jogerősen felmentette

az Egri Törvényszék Nagy

Róbertet, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) ügyfelét, aki még az
országgyűlési választások előtt a gyöngyösi járdákra fújt
graffitivel bíztatott a Jobbik elleni szavazásra. Ügyfelünk ellen
rongálás miatt indult büntető eljárás, azért mert a
kampányidőszakban „No Vona No cry  feliratot festett több gyöngyösi
járdára.

Az ügyészség úgy érvelt, hogy Nagy Róbert falfirkával elhelyezett
rongálást követett el. Tavalyi ítéletében  már a Gyöngyösi
Járásbíróság is felmentette ügyfelünket, az elsőfokú ítélet
szerint azért nem valósult meg rongálás, mert nem keletkezett anyagi
kár. A másodfokon eljáró Egri Törvényszék ezzel szemben
megállapította, hogy történt károkozás függetlenül attól, hogy a
feliratok már lekoptak, de az ítélet szerint az ilyen jellegű cselekmény
politikai véleménynyilvánítás, és ezért nem veszélyes a
társadalomra. Elfogadta a bíróság azt az érvünket, hogy
kampányidőszakban az egyébként is erősen védett közéleti vita még
kevésbé korlátozható. A választási időszakban nem csak a politikai
pártoknak és jelölteknek, de az állampolgároknak is joga van politikai
üzeneteket közzé tenni.

Ügyfelünk ellen Vona Gábor is indított eljárást rágalmazás miatt is,
amiért ugyanebben a kampányidőszakban szórólapokkal kampányolt a Jobbik
ellen. A TASZ elítél  minden olyan esetet, amikor politikusok vagy az
állam büntetőjogi eszközökkel lépnek fel a szólásszabadságukat
gyakorló polgárok ellen.

A TASZ jogi képviselét dr. Hüttl Tivadar ügyvéd látta el.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű