Péter KonokMajd lesznek
az életemben sokkal rosszabb pillanatok, és milyen jó lesz erre visszagondolni akkor, hogy itt ülök, fáj a torkom, John Coltrane-t hallgatok, be kellene gyújtani, vettem gyújtóst is, mert van még tavalyról kevés fabrikett, de nehezen gyullad be, a gyújtós olyan, mint egy nagyon rikítóan rózsaszínű szappan, aminek szalmiákszeszszaga van, téliesen szúrós szag, és nemsokára tényleg tél, december, onnan meg már fél lábon is kibírjuk, fél láb – kevesebb zokni, a kutya úgyis szétrágott egy csomót, azután már jön a tavasz, a nyár, nyáron zokni nélkül járok, dupla haszon, de most tél jön, venni kell még a cinkéknek ilyen faggyús-magvas golyókat, jó magasra, vékony, macska-mászhatatlan ágakra akasztani a fűzfán, mert nekem ez lesz a karácsonyfám, zsírgömbök körül cikázó cinkék, verebek, mégis hülyén venné ki magát, ha a macskák kéjes mészárszékévé válna, mert amilyen szép egy cinke, amíg él és röpdös, olyan csúnya tud lenni, mikor az ember éjszaka belelép a beleibe a fürdőszobába menet, és persze ilyenkor a macskákra haragszom, akik nem tehetnek róla, hogy macskák, és elszégyellem magam ezért az oktalan haragért, pisálni indultam a sötétben, nem szégyenkezni, és ahogy zavaromban most kinézek az ablakon, a postást látom, halomnyi csekket gyömöszöl a postaládába, a csekkek igazolják, hogy létezem, rajtuk a nevem, címem, cáfolják szolipszizmusomat, amit nagykabátként sokszor magamra terítek, a postásra sem haragszom, ő a postás, hozza a postát, csekkeken üzen a létező külvilág, csak ilyen kurva hideg ne lenne már, begyújtok mindjárt, Coltrane az utolsó taktusokat nyúzza, nincs pofám szám közben lecsukni, tiszteletlen barbárság lenne, hideg van, fáj a torkom, szalmiákszeszszag szállingózik körül, még nem a hó, a nap süt, a kormány lop, a macskák ölnek és dorombolnak, a kutyának kutyaszaga van, evidenciák, milyen jó lesz majd egyszer visszagondolni még erre is
