Tanár pedig úgy lett, hogy amikor ő ült a Földes gimnázium padjaiban, egy nagyon kedves osztályfőnöke volt, id. Szabó Kálmán

 

A napokban hirdették ki a

Pro Progressio Díj nyerteseit. Közöttük van a Herman Ottó Gimnázium, valamint Takács Imre, a Földes Ferenc Gimnázium tanára is. 

Takács Imrének, a Földes Ferenc Gimnázium matematika–informatika szakos tanárának szintén teljesült az álma. Tanár lett, és egykori iskolájában, a Földesben taníthat. Ő is szívügyének érzi saját tárgyainak megszerettetését a diákjaival, bár most már csak informatikát tanít. Tehetséggondozó szakköröket tart, és számos versenyen kiválóan szerepelnek tanítványai. Az elmúlt tanévben az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen 2. helyezést ért el az egyik diákja, de a korábbi években is ott voltak a legjobb tízben tanítványai, az ország legrangosabb tanulmányi versenyén.
A pedagógus azt meséli, hogy egy-egy tehetséggondozó szakköri órára felkészülni 4–6 órát jelent. Mert ide már nem elég a tankönyvekben található tananyag, ide szükség van az angol nyelvű cikkekre, videókra. Az ismeret­anyag átadása mellett azonban rendkívül fontosnak tartja a nevelést is. Szívesen beszélget a gyerekekkel, egyenlő partnernek tekinti őket, mert meggyőződése, hogy csak így lehet eredményesen tanítani.
Tanár pedig úgy lett, hogy amikor ő ült a Földes gimnázium padjaiban, egy nagyon kedves osztályfőnöke volt, id. Szabó Kálmán. Az ő embersége és egyénisége vitte a tanári pálya felé azonkívül, hogy a nagyszülei is tanárok voltak.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű