Pallagi Mádra költözik és megmondja a frankót Népszabi ügyben (is)

Két áruk van a magyar médiumoknak , egy piaci és egy négyszer-ötször akkora politikai; az utóbbi hat évben csak politikai árat fizettek – állítja Pallagi Ferenc, a Lapcom nyugdíjba vonuló vezérigazgatója.
HVG: Ön cáfolta a felröppent hírt, hogy kormányközeli kérője akadt a két nagy példányszámú megyei lapot, a Kisalföldet és a Délmagyarországot, valamint a Borsot tulajdonló Lapcomnak, de, ahogy mondani szokták, nem zörög a haraszt.

Pallagi Ferenc: Zörög az magától is ilyen hisztérikus időkben! Az amerikai tulajdonos és köztem 12 év alatt olyan bizalmi viszony alakult ki, hogy biztosan tudnék arról, ha lenne ilyen ajánlat. Nincs. Amit én a kormány részéről egyébként slendriánságnak tartok, és kicsit meg is vagyok bántva…

HVG: Bástya elvtársat már meg sem akarják gyilkolni? Pedig a nemrég bejelentett visszavonulásából is ellenséges felvásárlás elleni tiltakozást véltek kiolvasni.

P. F.: Hetek óta magyarázkodnom kell egy évek óta előkészített, teljesen természetes döntés miatt: nyugdíjba akarok menni. Vettem egy házat Mádon, jövőre leköltözünk a feleségemmel, borászkodom – tanult szakmám egyébként –, kutyát sétáltatok, beszélgetek a helyiekkel, könyvet írok. 33 éve dolgozom a magyar sajtóban, láttam aggastyán szerkesztőt a deszkből lábbal előre kivinni. Én ezt nem akarom megvárni.

HVG: Azért a Népszabadság bezárása csak meglepte?

P. F.: Annyira nem. A Népszabadság mégiscsak felhalmozta azt az ötmilliárd forintos veszteséget, ugyanakkor persze nincs olyan politikai napilap, amelyik megáll a maga lábán. Teljes cikk itt.http://hvg.hu/itthon/201646__pallagi_ferenc__lerabolt_sajto__nepszabadsag__nem_negy_evre_terveztem

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű