Az Élőlánc Magyarországért bizalmas dokumentumokhoz jutott, melyek arról tanúskodnak,
hogy a 2015-ben újraindult, a Bős-Nagymarosi vízlépcsőrendszer ügyében zajló magyar-
szlovák tárgyalásokban a magyar tárgyaló fél a nyilvánosság félretájékoztatásával a
tárgyalásokon a szlovák érdekeknek és a vízügy érdekeinek megfelelő megoldásokat
szorgalmaz: nem látható a határozott szándék arra, hogy jelentősen több vizet juttassanak a
magyar Duna-szakaszba, ehelyett 4 új duzzasztóművet létesítenének.
Felszólítjuk Baranyai Gábor kormánybiztost, hogy haladéktalanul hozza nyilvánosságra a
tárgyalások anyagát és adjon magyarázatot a kiszivárgott dokumentumokban foglaltakra.
A dokumentumokat és az értelmezésükhöz szükséges magyarázatot ezúton közzétesszük
honlapunkon és az Élőhír portálon.
Budapest, 2016. november 11. Az Élőlánc Magyarországért elnöksége
Előzmények
A tavalyi év folyamán felújított magyar-szlovák vízmegosztási tárgyalások tétje igen jelentős.
Rehabilitálni kell a Duna 1992-ben történt elterelése miatt károsodott szigetközi
mellékágrendszert, növelni kell az érintett Duna-szakaszba jutó víz mennyiségét, a
Magyarországra jutó vízvagyont, és végleg pontot kell tenni a csaknem 20 éve lezáratlan
hágai perre. Magyarország abban érdekelt, hogy minél több vizet juttassanak a szigetközi
Öreg Dunába, úgy, hogy biztosítsák a terület alatt elhelyezkedő, Európa egyik legjelentősebb
ivóvízbázisának védelmét, és ökológiai szempontból fenntartható, a Víz Keretirányelvvel
összhangban lévő rehabilitációs megoldás szülessen meg.
Sajnálatos módon a tárgyalásokról, és a tárgyalások megfogalmazott céljairól nagyon kevés
információt kapunk. A korábbi kutatási anyagokat tartalmazó bős-nagymarosi tárcaközi
bizottság által sok információt és idevonatkozó tanulmányt tartalmazó honlap a tavalyi év
folyamán elérhetetlen lett, és azzal kellett szembesülnünk, hogy a XXI. század elején az
Igazságügyi Minisztérium nem tartja fontosnak, hogy a magyar-szlovák tárgyalásokról
internetes felületen tájékoztatást nyújtson az érdeklődőknek.
Ez sajnos összhangban van a Magyar Nemzetben megjelentetett igazságügyi minisztériumi
belső levéllel (http://mno.hu/data/cikk/1/30/95/47/cikk_1309547/bos-nagymaros_jelentes_magyarnemzet.pdf),
amiben többek közt arról olvashatunk, hogy, idézzük: „a kérdéskört a lehető legkisebb
nyilvánosság mellett kell megpróbálni lezárni”.
2015 októberében a tárgyalásokat vezető Baranyai Gábor kormánybiztos egy 5 oldalas, túl
sok konkrétumot nem tartalmazó „Háttéranyagot”
(http://mta.hu/data/dokumentumok/hatteranyagok/konferenciak/szigetkozi_konferencia/Hatteranyag%20a%20bos-
nagymarosi%20kormanykozi%20targyalasokrol%20OGY.doc), majd egy nem sokkal később egy 47
oldalas, a magyar-szlovák SKV munkacsoport következtetéseit tartalmazó „Joint conclusion”
című, angol nyelvű tanulmányt
(http://mta.hu/data/dokumentumok/hatteranyagok/konferenciak/szigetkozi_konferencia/JOINT_CONCLUSIONS_S
EA_25092015-fin_GYOR.doc) tett közzé.
Ezekben az anyagokban a miniszteri biztos a szigetközi Duna-szakasz 4 komplex gáttal
történő megduzzasztását javasolta. A közös magyar-szlovák dokumentumban nyoma nem
volt, hogy ténylegesen mennyi vizet adnának a szlovákok a megegyezés keretén belül, csak
az, hogy egy olyan rendszert javasolnak, amely a jelenleginél minimálisan több átadott vizet
igényel, valamint, hogy az átadott többlet víz többszörösét juttatnák a szlovák
mellékágrendszerbe, aminek eredményeképp az érintett Duna-mederben kevesebb víz folyna
a jelenleginél, amit persze felduzzasztanának
(http://www.dunacharta.hu/media/Bardos_Deak_Peter_Strategia_es_kornyezet.ppsx).
Baranyai Gábor szóbeli állítása szerint ő arra törekszik, hogy a megegyezés keretében
jelentősen több, 40-45% vizet juttasson Szlovákia a közös Duna-mederbe
(http://pestisracok.hu/itt-miniszteriumi-valasz- lesz-e- dunan-vizlepcso/).
A 2016. január 26-án, az MTA elnöke által megnyitott konferencián Stratégiai Környezeti
Vizsgálat címén csaknem 10 éves előzetes megvalósíthatósági tanulmányokat mutattak be.
2016 márciusában a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára cáfolta, hogy történtek volna
Stratégiai Környezeti Vizsgálatok (http://www.dunacharta.hu/cikk.php?ssz=188), míg 2016 júniusában
a miniszteri biztos a Magyar Nemzetnek elismerte, hogy elkészült műszaki tervek nélkül
döntött a Duna duzzasztásos javaslata mellett, idézzük: „ a négy fenékküszöbös megoldásnak
nincsenek sem elkészült műszaki tervei, sem látványképei.” (http://mno.hu/belfold/az-uj-
dunaszaurusz-arnyekaban- 1348409)
A tárgyalásokról azóta sincs semmi információ, emiatt lehet nagy jelentősége annak a
dokumentumnak, amelyet a közelmúltban juttattak el az Élőlánc elnökségéhez.
Hangsúlyozzuk, mivel a közzétett anyag nincs aláírva, valószínűleg tervezetről van szó, azaz
nem tudhatjuk, hogy ténylegesen ez a koncepció valósult-e meg. Emellett 2015. júniusi
keltezésű, azaz – mivel a nyilvánosság előtt nem ismert, jelenleg hol tartanak a tárgyalások –
nem biztos, hogy a benne olvashatók megegyeznek a jelenlegi tárgyalási koncepcióval. Az
anyagot a témája és megfogalmazása viszont hitelessé teszi, és betekintést nyerhetünk belőle,
hogy 2015 júniusában milyen felvetések mentén indultak meg azok a tárgyalások, aminek
eredményeképp Baranyai Gábor jóval több vizet és 4 komplex gátat ígért.
A dokumentum 6 oldalas és 3 oldal mellékletet tartalmaz. Igen figyelemreméltó
megállapításokat fedezhetünk fel benne.
– két helyen is felbukkan, hogy – idézzük -: „reális magyar cél az öreg-Dunába érkező
vízmennyiség kismértékű növelése”. Ez szöges ellentétben van azzal, amit Baranyai Gábor
kommunikál, azaz hogy lényegesen több víz átadására van esélyünk. Később az olvasható,
hogy alapvetően nem jóval több vízre, hanem gátakra van szükségünk, idézzük: „a szigetközi
vízszint helyreállításához elsősorban műszaki beavatkozásra és valamennyivel több vízre van
szükség”. Tegyük hozzá, ez az elmúlt 24 évben a mindenkori szlovák álláspont volt, amit
legelőször Duna elterelését levezénylő Julius Binder fogalmazott meg.
– számunkra némileg meglepő kijelentés, hogy a jogvita eddigi lezárásának akadályát az erős
médiatámogatással bíró csoportokban véli felfedezni, idézzük: „a jogvita észszerű
lezárásának belső gátját képezték az erős médiatámogatással bíró, a témát radikális
elkötelezettséggel életben tartó csoportok”. Eszerint nem az a szlovák hozzáállás – amely
nem volt hajlandó az elmúlt időszakban több vizet adni – nevezhető meg oknak, hanem a
magyar környezetvédők a hibásak.
– fölöttébb meglepő, hogy a javaslat-tervezet részét képezi egy Gönyű – Bős távvezeték
kiépítése. Nem érthető, hogy ha Magyarország a továbbiakban sem kíván tulajdonrészt
szerezni a bősi erőműrendszerben, akkor miért van szükség egy olyan távvezetékrendszer
kiépítésére, amivel a bősi áramot közvetlenül bekapcsolhatjuk a magyar villamosenergia-
rendszerbe? A nehezen eladható bősi áramot akarjuk megvenni, ezzel téve rentábilisabbá a
szlovák erőműrendszert?
– a függelékben található irdatlan összegek, és a megfogalmazott cél – több gát, minimálisan
több víz – mindenkit elgondolkodtathat, hogy a tervezetben olvashatók Magyarország, vagy
Szlovákia és a vízügyi lobbi érdekeit szolgálja?
