Kiemelkedő eredményekkel rendelkező 50 év alatti tanárokat részesített elismerésben

Átadták a 2016. évi Pro Progressio díjakat a műszaki és természettudományi képzés

népszerűsítéséért

Több mint tízmillió Ft támogatás középiskoláknak és pedagógusoknak a műszaki és

természettudományi képzés népszerűsítéséért.

A természettudományi, a műszaki és az informatika területén kiemelkedő teljesítményt

nyújtó középiskolákat, középiskolai tanárokat díjazott a BME Pro Progressio

Alapítványa, amelynek legfontosabb tevékenysége – a középiskolától kezdve a doktori

képzésig – az innovatív gondolkodást elősegítő tehetséggondozás.

2016-ban – immár nyolcadik alkalommal – 10 középiskolai tanár és 11 középiskola kapta meg

a Pro Progressio díjat ünnepélyes keretek közt.

A Műegyetem mellett működő Alapítvány kuratóriuma ebben az évben is olyan kiemelkedő

eredményekkel rendelkező 50 év alatti tanárokat részesített elismerésben, akiknek vannak

nemzetközi és hazai versenyeken sikert elért tanítványaik, tanulóik jelentős számban

érettségiznek emelt szinten vagy hátrányos körülmények között oktatva végeznek

példamutató oktató-nevelő munkát.

Az alapítvány az elmúlt 8 évben több mint 80 középiskolai tanárt díjazott és részesített

fejenként 400.000 Ft-os díjban, illetve több mint 100 középiskolának nyújtott több mint 30

millió Ft-os támogatást, hozzájárulva természettudományi szakmai versenyek, bemutatók

szervezéséhez, a műszaki pálya iránti érdeklődés növeléséhez.

Az elismeréseket Józsa János rektor és számos vendég jelenlétében Pakucs János, az

Alapítvány kuratóriumának elnöke és Sipos Imre köznevelésért felelős helyettes államtitkár

adták

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű