Diósgyőri stadion értékmentés

Nagy Attila azt is elmondta, hogy az első fázist befejezték, kimentették, amit ki lehetett, egyúttal köszöni minden érintettnek – kiváltképp a DSM munkatársainak és az „átjárósoknak” – az eddigi önzetlen segítséget. Még négy-öt olyan elem van a stadionban, amit a kivitelezővel együtt le-, kiszednek: ilyen a „DVTK Sporttelep” felirat, a tribünön lévő régi hangfalak, az olimpiai lángtartó, a vendégszektor 1968-as ajtaja, amely tele van a különböző ellenfelek matricáival. Megkérdeztük még a történésztől, hogy információi szerint milyen nagyságú lesz, lehet az új stadionba tervezett múzeum.

– Először olyan tájékoztatást kaptam, hogy 80 négyzetméter, aztán olyat, hogy 50 négyzetméter, ugyanakkor lesz egy nagyobb közösségi tér is, ahol szintén lehet majd kiállítani tárgyakat. Ide tervezzük majd a bontás során kimentett, nagyobb tárgyak kiállítását a kivitelezőkkel együttműködve – mondta Nagy Attila. boon.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű