Legaljára. Az abaúji településen egy év alatt keresnek annyit az emberek, mint a Pest megyei Telkiben egy hónap alatt

 

Havi 36 ezer forint a Csenyétén

élők havi átlagjövedelme, derült ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal tavalyi évre vonatkozó statisztikájából. Ezzel az abaúji település a lista legaljára került, ami azt jelenti, hogy tavaly Csenyéte volt Magyarország legszegényebb települése.
Kéri Zoltánné, a falu polgármestere nem kívánta kommentálni a statisztikai adatokat, de annyit elárult, hogy Csenyétén körülbelül 540-en laknak. A közfoglalkoztatásban 67 embernek tudnak munkát adni, az önkormányzat alkalmaz még egy falugondnokot. A közmunkás férfiak 5 hónapig dolgoznak egy évben, az asszonyok 3 hónapig, mert olyan nagy az igény erre a munkára, hogy cserélgetni kell az embereket. Az óvodában 2 csenyétei asszony dolgozik, az iskolában szintén kettő.
A közmunkások bruttó bére 79 ezer 155 forint (nettó 52 ezer forint). A gyermekes családok az adókedvezmények miatt ennél többet visznek haza. Aki nem dolgozik, az csak segélyt kap (foglalkozást helyettesítő támogatást), ami 22 ezer 800 forint.
És bár az abaúji falvakban a közeli városok nagyvállalatai toboroznak munkásokat, de a polgármester nem tud róla, hogy a toborzók az ő zsákfalujukban is jártak volna.
Nincs közmunkás
Megdöbbentő, de a statisztikai adatokból az is kiderül, hogy Csenyétén körülbelül annyit keresnek az emberek egész évben (átlag 441 ezer forintot fejenként), mint a Pest megyei Telkiben egy hónap alatt (átlag 410 ezer forintot, tehát évi 4,9 millió forintot). Ezzel Telki az ország listavezető települése lett. Itt fizették tehát a legtöbb személyi jövedelemadót is.

Megyénkben van még egy rekorder, Nagyhuta. A zempléni település azért lett listavezető, mert az itt élők 70 százaléka nyújtott be adóbevallást, ez az arány pedig egyedülállónak számít. Északmagyar

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű