Roma Sátor Budapesten?

 A kormány döntött a budapesti Cziffra György Roma Oktatási és Kulturális Központ létrehozásáról – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kedden az MTI-vel. A tájékoztatás szerint a józsefvárosi önkormányzattal egyeztetve az intézményt a Tavaszmező utca 6. szám alatt helyezik el, az ingatlan kiürítését „az önkormányzat vállalta”. Az Emmi azt írta, a kormány elkötelezett a roma kultúra támogatása iránt, ezért határozták el, hogy megvalósítják a központot, amelynek célja, hogy színvonalas körülmények között, összetetten mutassa be a roma nemzetiségi kultúra hagyományait, valamint oktatási programoknak adjon teret.

A Cziffra György világszerte ismert magyar származású roma zongoraművész (mint kényszermunkás dolgozott a Miskolci Egyetem építésén is)nevét viselő intézmény összegyűjti és hozzáférhetővé teszi a hagyományos roma kultúra kincseit, továbbá lehetőséget teremt az alkotóknak a megjelenésre. A programok hiteles képet mutathatnak a nem romáknak a cigányság kultúrájáról, míg a romáknak biztosítják identitásuk megerősítését – hangsúlyozták, hozzátéve: a központ oktatási tevékenysége minden korosztályt megszólít majd, de kiemelten a gyerekeket és a fiatalokat. Az intézmény megvalósítói célul tűzték ki a cigány nyelv ápolását és fejlesztését, a roma hagyományok megőrzését és átadását a fiatalabb korosztályoknak. Fontosnak tartják a tehetséggondozást, a kutatás támogatását, a tapasztalatcserét, a közösségi rendezvények szervezését, valamint a nemzetközi kapcsolatok ápolását is – sorolták.
Az esélyteremtő programok akkor lehetnek sikeresek, ha az érintettek részvételével jönnek létre – közölte a minisztérium, hozzáfűzve, hogy a beruházás tervezésében prominens roma művészek és kulturális szervezetek is részt vesznek. MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű