A kassai reptéren a hosszú távú parkolás díját 40 százalékkal csökkentették

Az utóbbi években egyre több magyar és egyre több szlovák étteremben, egyéb vendéglátóhelyen érhetőek el információk a másik nemzet nyelvén. Mert, ahogy fogalmazott, ez korábban nem volt egyértelmű. Nekik köszönhető az is, hogy számos rendezvényen és kiállításon igyekeznek a két határhoz közeli régiót népszerűsíteni, hiszen míg Szlovákiában kiváló természeti adottságok vannak a túrázáshoz és finom sörök készülnek, addig Magyarország bővelkedik a termálvizekben és a tokaji borokban.

Most azonban a Kassai Nemzetközi Repülőtér bemutatására érkeztek Sárospatakra, ebben az üzemeltetők is segítségükre voltak.

460 ezer utas

Fedák István, a Kassai Nemzetközi Repülőtér működési és biztonságtechnikai igazgatóhelyettese elmondta, alig 72 kilométerre vannak Sárospataktól, évente körülbelül 460 ezer utas fordul meg náluk, és a világtrendeknek megfelelően évente legalább 10 százalékos növekedésre számítanak.

Ez köszönhető a légitársaságok által kínált egyre megfizethetőbb repülőjegyeknek, valamint annak is, hogy igyekeznek segíteni az utazókat A reptéren például a hosszú távú parkolás díját 40 százalékkal csökkentették, ráadásul a Hello Kassa kezdeményezésére egy magyar nyelvű honlapot is létrehoztak a reptér számára.

boon.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű