Mikor az önkormányzat tulajdonosi bizottságában – mellettem ült dr. Szűcs Erika és dr. Simon Gábor valamint a néhai orosz Lajos és Kiss Péter elnök – bejelentettem, vázoltam: a kiadó az összeomlás szélén áll. Mint az ország egyetlen magyar tulajdonú napilapja a nagy zsíros hirdetéseket szállító idegen tulajdonban lévő ügynökségek egy fikarcnyi reklámot se adnak . A Posta a mi lapunkat faluhelyen a levelekkel együtt déltájban viszi ki. Az Irisz nyomda tulajdonképpen a teljes beruházás költségeit rajtunk akarja bevasalni. Hiába próbáltam más nyomdát keresni. Olyan árakat adtak a kis példányszámra, hogy a meglévő szerződésünk szinte ajándéknak tűnt.
S itt mondom, hogy a nehézségek ellenére a fizetések idejében megtörténtek. Az megesett, hogy jómagam és a főkönyvelő nem kapta meg idejében, de a kollégák napra pontosan hozzájutottak a pénzükhöz. S ez persze azt a látszatot keltette, hogy itt minden frankó. Megy a csacsi. A tulajdonosi bizottságban a szocialista képviselők rendre leszavazták a lap támogatását. Mondván, hogy ezzel Kobold Tamás pozícióját erősítenék. Csomai Zoltán a másik tulajdonos képtelen volt bármilyen tőkeemelésre . S e miatt az önkormányzat esetleges támogatását is ellenezte, ne hogy megváltozzon a tulajdoni hányad. Kurva patthelyzet volt.
Kénytelen vagyok visszakanyarodni egy régebbi témára. Amikor a Népszabadsággal összebútoroztunk a Déli Hírlap még ólom-szedéssel készült. Talán az országban mi voltunk az utolsó mohikánok ebben az ósdi technikában.Álmodni se mertünk a számítógépes tördelésről. Amikor a Népszabadság német tulajdonosai megtudták lejöttek megnézni, tanulmányozni ezt a gyártási eljárást. Náluk ezt már húsz évvel ezelőtt megszüntették az ólom mérgezés miatt.
Tudom nem mindenkit érdekel, de érzékeltetem, hogyan is zajlott a cikkek ólomba öntése. Volt vagy hat olyan orosz szedőgép mint egy egy zongora. Tulajdonképpen hatalmas írógépek voltak, amelyek a betűket nem papírra vetették hanem ólomba öntötték. Az ólom rudak egy kampón lógtak a szedő mellett és a végük egy forró üstbe lógtak. Tessék elképzelni, hogy valaki egy forrongó ólommal teli edény mellett ücsörög napi hat órán át. Szegény kollégák negyven éves korukra már fogatlanok voltak. A Köjál folyamatos ellenőrzései sorra arra ösztökéltek, hogy ezt a technikát meg kell szüntetni. Most visszagondolva – magam is sokszor kolbászoltam a tördelők körében , mindenkit ismerve – s most szembesülök a szomorú ténnyel, hogy mára már mindannyian a másvilágon vannak.
M. Lengyel László a Népszabadság vezérigazgatója egy időben tett is egy ajánlatot, hogy támogatja a DH komputeres tördelését. Fel is mérték, hogy mennyibe fájna az átállás. Nagyon örültem ennek, hiszen tudtam, hogy egy ilyen közös fejlesztés csak megerősítheti az együttműködés alapjait. Ám Csomai Zoltán mindenkit kielőzve valamilyen pályázati pénzből létrehozta a Komputerszet káeftét. Pontosan ötszázezer forinttal alapította meg az üzemet és megtett ügyvezetőnek. Vállaltam, de minden ellenszolgáltatás nélkül, hogy rálátásom legyen erre is. Joggal tarthattam attól, hogy ha ezt egy külső cég végzi számunkra a kisebbségi tulajdonos bármikor kiénekelheti a többségi tulajdonos üzletrészét a sajátjába. Ma már nem titok, hogy a Komputerszet havi fél milliót számlázott a Délinek a számítógépes szedésért tördelésért. Óriási pénz volt. Könnyen kiszámolhattuk, hogy ez a teher elviselhetetlen. Ám Csomai feltett szándéka volt, hogy az egész céget maga alá gyűrje. Az önkormányzat meg tulajdonképpen karba tett kézzel nézte a mesterkedését.
Idetartozik még az is, hogy amikor Csomai úr a már elkerülhetetlen tőkeemelésnél leselejtezett számítógépekkel kompenzálta a részét az önkormányzat kénytelen volt ehhez asszisztálni.A DH érdekében. Máig is őrzöm az erről szóló dokumentumokat, hogy nem írtam alá a bevételi, átvételi bizonylatokat. Az önkormányzat viszont hitelesítette, mert ha nem teszik meg akkor a saját részüket meg Csomai úr diszkvalifikálja. Nagyon okosan a lap fennmaradása érdekében a szőnyeg alá söpörték a problémát. Ezzel persze csak időt nyertek. Nyertünk.
S amikor az Axel is elpártolt, jöttek a véget érni nem akaró lap egyesítési tárgyalások. Hogy mennyi szerződési tervezet készült, s mit szerettek volna az osztrák arról legközelebb. A tény, hogy nem a DH elveszejtését szerették volna. Szerintük a lapnak bekellett volna simulnia az Északba, úgy mint az önkormányzat kiadványának. Érdekes konstrukciók születtek erre vonatkozóan. Ezzel folytatom majd.
szantograf.hu
