Cáfolja a Városháza Jakabot, de néhány állítására nem tér ki

Csak a lámpaoszlopok számában mond igazat Jakab Péter

A Jobbik szerint dupla áron szerezhetett be a miskolci önkormányzat lámpaoszlopokat egy cégtől. A Polgármesteri Hivatal úgy reagált, hogy csak a lámpaoszlopok számában mond igazat Jakab Péter.
A Jobbik szerint dupla áron szerezhetett be a miskolci önkormányzat lámpaoszlopokat.
Az erről tartott sajtótájékoztatón Jakab Péter, a Jobbik miskolci frakcióvezetője elmondta, az önkormányzat 2015-ben kötött szerződést 22 lámpaoszlop leszállítására és elhelyezésére az Aba-Szer Fémbútor Kft.-vel összesen 30 millió forint értékben.
A Jobbik árajánlatot kért egy másik cégtől, eszerint a szóban forgó lámpaoszlopok ára körülbelül 5 millió forint, azok elhelyezési költsége pedig maximum 10 millió, vagyis az önkormányzat dupla árat fizethetett – írta közleményében a jobbikos politikus.
Csak a lámpaoszlopok számában mond igazat Jakab Péter
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata 2015-ben, közbeszerzésen versenyeztette meg a miskolctapolcai Aradi és Hejő sétányok közvilágítására alkalmas lámpaoszlopainak leszállítását és kihelyezését – olvasható a Polgármesteri Hivatal közleményében.
Az ajánlatkérés becsült értéke nettó 30 millió forint volt. Az Aba-Szer Fémbútor Kft. 23 550 283 forintért vállalta ajánlatában a 8 darab 5 méter hosszú és 14 darab 3,6 méteres lámpaoszlopok leszállítását, szerelését és beüzemelését. Az ajánlattevő gazdasági társaság tehát, Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának becsült ajánlatkérési értékénél, 6 449 717 forinttal olcsóbban végezte el a munkát!
Jakab Péter pártszóvivőnek az Aradi és Hejő sétányok közvilágításának ügyében tett mai nyilatkozata tehát egy esetben fedi a valóságot: tényleg 22 lámpaoszlop felállításáról és beüzemeléséről volt szó – olvasható a Városháza közleményében.

A Városháza közleményében nem tér ki a Jobbik alábbi állításaira.

Adóparadicsom

A polgármester ismerőse

A Jobbik árajánlata

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű