Találkozunk a bíróságon

A Miskolci Törvényszék, mint másodfokú

bíróság előtt folytatódik a K.V. és társai ellen hűtlen kezelés bűntette miatt indult büntetőügy tárgyalása 2016. október hó 17. napján 8:30 órától az I/117. számú tárgyalóteremben.

A vádirati tényállás szerint 2010. évben I.r vádlott a II.r. vádlottal négy alkalommal, míg a III. r. vádlottal egy alkalommal – II. és III.r. vádlottak gazdasági társaságán keresztül – haszonszerzés céljából fiktív szolgáltatási szerződéseket kötött szoftverek karbantartására, valamint a szoftverek időszakonként szükséges frissítési feladatainak ellátására, számítógépes programozásra, honlap tervezésére, fejlesztésére. A szerződésekben foglalt szolgáltatásokat – mivel azok olyan szolgáltatások teljesítésére jöttek létre, melyek nyújtására a sértettnek más megrendelővel már szerződéses kapcsolata volt – sem a II.r., sem a III. r. vádlott, mint a megbízott gazdasági társaságok képviselői ténylegesen nem végezték el, ennek ellenére I.r. vádlott a teljesítéseket leigazolta, amely alapján a szerződésekben meghatározott pénzösszegek a megbízott II.r. és III.r. vádlottak részére kifizetésre kerültek. A vádlottak a fenti cselekményükkel több millió forint vagyoni hátrányt okoztak a sértettnek.

A Miskolci Járásbíróság 2016. február hó 25. napján meghozott ítéletében a vádlottakat az ellenük jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt emelt vád alól bűncselekmény hiányában felmentette. Az ügyben az ügyészség jelentett be fellebbezést.

2./ Első tárgyalást tart a Miskolci járásbíróság D. J. és 15 társa ellen tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére üzletszerűen elkövetett kerítés bűntette és más bűncselekmény miatt indult büntetőügyben 2016. október 17-én 8:00 órától a fszt./24. tárgyalóteremben, majd folytatja október 18-án, 19-én és 20-án ugyanezen időpontban.

A vádirati tényállás szerint az I.r. vádlott 2012. júliusától ismerősök útján fiatal nőket szervezett és irányított Magyarországról Svájcba, hogy ott anyagi haszonszerzés céljából utcai prostitúcióval érintett részen prostitúciós tevékenységet végezzenek. Az I.r. vádlott külön megállapodott a vádlott társaival abban, hogy a nekik dolgozó prostituáltak milyen feltételekkel, milyen összegű leadó- és szobapénz fejében végezhették a tevékenységet. Ezen összegért I.r. vádlott garantálta a prostituáltak biztonságát és felügyeletét is kamerákon keresztül, illetve személyes jelenlétével. A prostituáltak elszámoltatásán keresztül ellenőrizte forgalmukat. A itthon rossz életkörülmények között élő lányokat hamis ígéretekkel, érzelmileg is befolyásolva bírták rá a prostitúciós tevékenységre, őket az I.r. vádlott barátnője tanította be.

3./ A Miskolci Járásbíróság 2016. október hó 17-én és 19-én 9:00 órától a III/301. számú tárgyalóteremben kezdi meg a H.Sz. és 39 társa ellen csődbűncselekmény bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőügy tárgyalását.

Az I.r. vádlott korábban ügyvédként tevékenykedett, melynek során jelentős számú bűnelkövetővel ismerkedett meg, illetve megismerte a különböző bűncselekmények elkövetési módjait, és azokat a módszereket, melyekkel a büntetőeljárások eredménye meghiúsítható. Ezen ismeretek felhasználásával határozta el, hogy bűnszervezetet épít ki különböző – prostitúciós tevékenységhez, cégek fiktív értékesítéséhez, cégvagyonok kimentéséhez kapcsolódó, vagyon elleni, költségvetést károsító, jövedéki termékek behozatalával kapcsolatos – bűncselekmények megvalósítására.

Ezen ügyben benyújtott vád tárgya a cégek fiktív értékesítéséhez, cégvagyonok kimentéséhez köthető közreműködés és segítségnyújtás. Az I.r. vádlott ukrán állampolgárokat vett rá arra, hogy cégekkel kapcsolatos iratokat írjanak alá. A fiktíven értékesített cégek pedig legtöbb esetben jelentős tartozással, esetenként behajthatatlan kintlevőséggel rendelkeztek, több esetben felszámolási eljárás elrendelésére is sor került.

4./ Folytatja a Miskolci Törvényszék a T. I. ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt folyamatban lévő büntetőügy tárgyalását 2016. október hó 18. napján 8:30 órától az I/113. számú tárgyalóteremben.

Az ügy lényege: 2015. év április hó 10. napján az esti órákban Oszláron a sértett élettársának a születésnapját ünnepelték többen, köztük a vádlott is. 22.00 óra körüli időben a vádlott a ház előtti útszakaszon az édesanyjával összeszólalkozott, mely vitába a sértett beleavatkozott, ezért a vádlott egy hirtelen mozdulattal, ököllel arcon ütötte, amitől a sértett hátraesett. Ezt követően a sértett a földről felkelt, majd dulakodni kezdtek. Ekkor a vádlott a zsebéből elővett fekete nyelű 8,5 cm pengehosszúságú bicskával két ízben, legalább közepes erővel megszúrta a sértettet. A sértett a cselekmény következtében 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett, mely akár életveszélyes állapothoz is vezethetett volna.

5./ Folytatja a Miskolci Törvényszék a B. ZS. vádlott ellen életveszélyt okozó, gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt indult büntetőügy tárgyalását 2016. október hó 18. napján 8:30 órai kezdettel az I/127. számú tárgyalóteremben. Az ügyben akár befejezés is várható.

A vádlott a vád szerint 2014 decemberében adott életet 4. gyermekének egy miskolci kórházban. Az aznap született gyermeket a szoptatást követően a kórteremben nem tette be az ágy végében a gyermek elhelyezésére szolgáló rácsos kosárba, hanem az ágy bal oldalán maga mellett tartotta. A vádlott a szülés utáni kimerültség és a méhösszehúzódás fájdalmai következtében – miközben a gyermeke mellette feküdt – elaludt. A gyermek éjszaka a kórházi ágyról leesett a földre, ekkor a vádlott a sírására ébredt fel, és észlelte, hogy a csecsemő a földön fekszik. Felkapta a földről a gyermeket, megnézte, hogy van-e rajta sérülés, majd, mivel nem látott sérülést a csecsemőn, őt megnyugtatta, tisztába tette. Ezután a gyermeket visszatette maga mellé az ágyra, és a csecsemő háta mögé egy másik összecsavart plédet tett, hogy megakadályozza a gyermek újbóli leesését.

A szobatársak – akik ez észlelték – győzködték, hogy szóljon a nővéreknek, hogy leesett a baba a földre, nézzék meg, nehogy agyrázkódása legyen. A vádlott azonban erre nem volt hajlandó. Azt mondta nekik, hogy ő a gyermeket már megnézte, a gyermeken nincs semmi komoly sérülés. Az éjszakás nővér is bement a gyereksírásra a kórterembe, azonban a vádlott nem említette a csecsemő ágyról történő leesését, hanem annyit mondott, hogy „biztos éhes, semmi baj nem történt”.

A vádlott a hajnali órákban észlelte – amikor ölbe vette a gyermeket és megfogta a fejét –, hogy a gyermek feje bal oldalán egy duzzanat keletkezett. Ekkor szólt a nővérnek és azt mondta, hogy véletlenül beleütötte a gyermek fejét az ágy támlájába és attól lett a fején a duzzanat. Az ágyról való leesés következtében a gyermek koponyasérüléseket szenvedett (koponyacsonton kívüli vérömleny, koponyacsont-törés, koponyaűri vérömleny).

6./ A Miskolci Törvényszék, mint másodfokú bíróság határozatot hirdet a M.I. román állampolgárságú vádlott ellen közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt indult büntetőügyben 2016. október hó 19. napján 13:00 órától az I/118. számú tárgyalóteremben.

A vád szerint a vádlott 2015. július 18. napján a 37-es főútvonalon haladt kamionjával, amikor egy enyhe balra ívelő, csak rövid távon belátható útkanyarulat előtt szabálytalanul előzni kezdte az előtte haladó autóbuszt. Az előzés során nem biztosított elsőbbséget a vele szemben Szerencs irányából érkező Renault Thalia személygépkocsinak, amelynek sofőrje az ütközés elkerülése érdekében járműve kormányát elhúzva, a bal oldali forgalmi sávban összeütközött az előzésből jobbra visszatérő tehergépkocsi szerelvénnyel. A balesetben a Renault Thalia személygépkocsi két utasa elhalálozott.

A Sátoraljaújhelyi Járásbíróság a 2016. április hó 04. napján meghozott ítéletében a vádlottat bűnösnek mondta ki közúti baleset gondatlan okozásának vétségében, ezért őt 2 év fogházbüntetésre és 3 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte.

7./ Tanúk meghallgatásával folytatja az Ózdi Járásbíróság (3600 Ózd, Jászi O. u. 1.) 2016. október hó 19. napján 11:00 órától a VI. számú tárgyalóteremben az Ózd Város Önkormányzata felperesnek, – G. P. E. Kft. alperes ellen jótállási kötelezettség teljesítése iránt folyamatban lévő per tárgyalását. A bíróságnak a felek jogvitája során abban kell döntenie, hogy felperes megrendelése alapján az alperes által kivitelezett, Városi Strandfürdő területén létesített napenergia hasznosító berendezés kivitelezési vagy üzemeltetési hiányosságok miatt alkalmatlan a folyamatos működtetésre.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű