Újraélesztés világnapja: Bence a Cutlerból már kétszer is segített

tv2 75388 03220700

Körülbelül két héttel

ezelőtt egy fiatalember rosszul lett a Cutler miskolci edzőtermében. Állapota olyan súlyos volt, hogy a mentők kiérkezéséig is szüksége volt segítségre. Többen körbeállták, próbálták vizsgálni a pulzusát, végül a terem egyik személyi edzője, Vági Bence (akit Éden Benceként, az Éden Hotel című rea­lity show-ban ismerhettünk meg. – A szerk.) kezdte el újra­éleszteni.

A mentősök azt mondták, szép munka volt. Vági Bence

– Éppen edzést tartottam, amikor megláttam egy csoportosulást a terem másik végében – mesélte Bence. – Azt hittem, barátok álltak meg beszélgetni, de észrevettem, valaki fekszik a földön. Rögtön odaszaladtam, addigra már a barátaim, Mészáros Dávid és Túróczi Ádám stabil oldalfekvésbe fordították a fiút, és vizsgálták, van-e pulzusa, vesz-e levegőt. Amikor odaértem, kértem mindenkit, menjen hátrébb, hogy legyen levegő, a fiú mellé térdeltem, és elkezdtem az újraélesztést. Persze mindez nagyon gyorsan történt, a rosszulléte után fél perccel már ott voltam. Nem ijedtem meg, nem pánikoltam, végeztem a dolgom. A teremben volt egy gyerekorvos is, amíg én a szívmasszázst végeztem, ő a befújást alkalmazta.

Egészségügyin tanulta

– A mentősök gyorsan kiérkeztek, és kérdezték, ki végezte az újraélesztést, amikor megtudták, hogy én, azt mondták, szép munka volt – emlékezett az edző. – Ennek ellenére sajnos nem sikerült megmenteni a fiú életét-írja a boon.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű