Tisztelt zeneszerető Közönség,
kedves Barátaim!
Két nappal ezelőtt a Miskolci Szimfonikus Zenekar menedzsmentje úgy döntött, hogy nem tart tovább igényt a szolgálataimra és 23 év zenekari játék és 11 év I. koncertmesterség után azonnali felmondással megvált tőlem. Nem szeretném, ha emiatt kommentháború indulna, mert az méltatlan lenne ahhoz a muzsikához, amit ennyi éven keresztül játszottam, játszottunk Önöknek főleg Miskolcon, de az ország számos pontján vagy bárhol a világban.
Rengeteg szép pillanat és fantasztikus élmény kötődik ehhez az együtteshez 9 éves korom óta, amikor először láttam őket és elhatároztam, hogy én is ott szeretnék játszani a soraikban. Az eddigi életem erről szólt. A koncertmesterként eltöltött 11 évemből csak 11 képet választottam ki, de 111-et is választhattam volna. Annyi karmesterrel és szólistával volt alkalmam együtt dolgozni, hogy képtelenség volna ezen a helyen felsorolni. Köszönöm Nekik, hogy az a tisztesség érhetett, hogy egy színpadon állhattunk. Legfőképpen azonban ÖNÖKNEK KÖSZÖNÖM, KEDVES KÖZÖNSÉG, azt a rengeteg tapsot, szeretetet, beszélgetést, támogatást!
A zenébe és az Önökbe vetett hitem visz most más utakra és amennyiben szerették játékomat, ígérem, megtaláljuk azokat az alkalmakat, ahol újra találkozhatunk. Ha úgy érzik soraim megosztásra méltók, kérem ne habozzanak.:)
További sok-sok szép koncertet és kellemes zenehallgatást kívánok!
Tisztelettel:
Soós Gábor
