Vásárhelyi István Cimboráknak!
Október 5-9, VIII. Pisztráng Ötös Napok !
Az idén 83 esztendős telep elődjeként, egy keltető állomás és tenyésztelep létesítésének ötlete Lillafüred környékére sokkal korábban felvetődött, hiszen Herman Ottó már 1905-ben foglalkozik vele egy levelében. Akkor a nagy horgász tudós szomorúan vette tudomásul, hogy „valami meszes tót beleborult szekerével a patakba, és kiölte belőle a gyönyörű halakat”. Ekkortól foglalkoztatta egy, a mostani palota szálló helyén álló falusi házak mésztufába vájt pincéinek példájára egy költőhelyiség kialakítása a Szinva vagy Garadna patak vizének felhasználásával. Nagy öregünk valahol a mostani libegő végállomása, az egykori kerek-hegyi rakodó környékére képzelte el a tavakat, az akkor még igen bő vizű Szinva-forrás 10 fokos, kristálytiszta vizére alapozva. Egy, a rokoni Szeőts családnak szóló levelében arról ír, amikor elkezdett a telek-vásárlás gondolatával foglalkozni, hogy milyen szép is volna, ha „a Hámorba menet a keltetők volnának, a Huta felé pedig tavacskákban fickándoznának a sebes pisztrángok, köztük meg Peleházamban én írnám madaras könyvemet.” Hogy ez a gondolat egész életében foglalkoztatta, bizonyítja az a levél is, amit Hámorba írt „Bíró Uramnak” s benne a falu temetőjében való nyughelyéről rendelkezik. (Mint tudjuk, ez a kívánsága csak bő 50 esztendő múlva teljesülhetett!) Itt is fölemlegeti, hogy nem mondott le tervéről „hogy a Hámor tufa pincéiben halkeltető létesüljön”.
Ha meglátogatjátok Hoitsy Gyuriékat, jusson eszetekbe pár percre nagy tudósunk emléke is, amit ők a mai kor követelményeinek is eleget téve próbálnak megőrizni!
