A 185 millió forintos beruházás a jégkorongklub sportágfejlesztési tervének keretében valósul meg, az ehhez szükséges források 70 százalékát a DVTK Jegesmedvék szerezte meg TAO-s pénzek összegyűjtésével, míg a miskolci önkormányzat biztosítja a 30 százalékos, úgynevezett önrészt. Ebből a II-es pálya északi oldalán egy olyan ingatlan épül, amely komplett infrastruktúrát biztosít a szabadtéri létesítményhez – tudtuk meg Egri Istvántól, a Miskolc Városi Szabadidőközpont Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójától. – Az épületben a szociális helyiségek mellett helyet kap majd az alsó szinten pénztár, büfé, öltöző, korcsolya élező és kölcsönző, felül pedig egy olyan közösségi tér lesz, ahonnan a szülők figyelhetik a korcsolyázó gyerekeiket, illetve ez a helyiség más, egyéb rendezvényeknek is otthont adhat majd. Örülünk, hogy elindult ez a beruházás, hiszen ennek elkészültével teljes értékűvé válik a II-es pálya infrastruktúrája, és nem mellékesen védelmet kap majd a természet egyes elemeivel, mint például a széllel, az esővel, a hóval szemben. Ez pedig akár azt is eredményezheti, hogy a déli oldalra egy napvédő háló felszerelésével meghosszabbodhat a szabadtéri szezon. Az eddigi november 10-e környéki kezdéshez képest korábban, már október végén elindulhat itt a márciusig tartó jeges szezon, ami a közönségkorcsolya mellett, az ovis és iskolás korcsolyaoktatást is szolgálhatja, de természetesen ezek mellett a délutáni, esti időszakban a versenysportokat is.
Falakat nem
Arra a kérdésünkre, hogy a 2-es pálya kiszolgáló épületének átadása után lehet-e az a következő fejlesztési lépés, hogy az oldalról még nyitott pályát beburkolják, zárhatóvá teszik, Egri István így felelt:
– Nincsenek ilyen jellegű tervek.
