Sárkány LászlóTisztelt Küldött-társaink!
Az alábbi levelet kaptuk Komlósi Gábortól, a MÚOSZ elnökétől:
Kedves Kollégák, Tisztelt Elnökség!
A dolgok jelenlegi állása szerint úgy fest, nem gyakorolhatjuk tovább a 2015-ös tisztújító küldöttgyűlés által ránk ruházott feladatainkat, jogainkat.
Történt ugyanis:
A MÚOSZ jogi képviselőjének több mint 1 év alatt nem sikerült elérnie az új vezető tisztségviselők megválasztásának nyilvántartásba vételét. Ugyancsak nem vált hatályossá új alapszabályunk, közhasznú jogállásunkat visszamenőleg (2014. június 1. napjától) hivatalból törölték.
Szántó István küldött-társunk ennek nyomán úgy nyert egyetlen tárgyaláson jogerősen pert a MÚOSZ ellen 2016. július 13-án, hogy a tárgyalásra nem beidézett Tóth Károly megjelent, s a MÚOSZ törvényes képviselőjének vallotta magát. Elismerte a MÚOSZ mulasztását, mely szerint a tisztújító közgyűlésre nem szabályszerűen mentek ki a meghívók. A bíróság előtt Tóth Károly lemondott a MÚOSZ fellebbezési jogáról is. Ezáltal a 2015. június 20-i küldöttgyűlésünk valamennyi határozatának hatályon kívül helyezése jogerőre emelkedett.
A tárgyaláson jogi képviselőnk nem vett részt, arról a MÚOSZ-t előzetesen nem tájékoztatta.
Ezt követően 2016. augusztus 10-én – szabadságom idején – két-három jól megtermett biztonsági őr, valamint egy-egy ügyvéd, informatikus és „gazdaságis” kíséretében a Sajtóházban megjelent Tóth Károly exelnök és Juhász István küldött (a korábban elbocsájtott üzemeltetési vezető). Az elnöki folyosót lezárták. A titkárságvezetőnek azonnali hatállyal felmondtak, átvettek minden iratot. Engem felszólítottak a kulcsok átadására és az iroda elhagyására.
Hivatkozási alapjuk: a fent említett per ítéletében szerepel, hogy „Az interneten elérhető civil szervezetek névjegyzékében az alperes törvényes képviselőjeként Tóth Károly van bejegyezve, egyéb eljárás folyamatban létére utaló adatot a névjegyzék nem tartalmaz”.
Elméletileg adódik lehetőség jogorvoslatra. Döntsük el, vállaljuk-e!
Ugyanakkor félő, hogy bárhogyan is végződjön, az ügyben az újságíró-társadalom és a MÚOSZ szenved súlyos erkölcsi károkat.
Vélhetően egy új küldöttgyűlés hozhat valamilyen megoldást a helyzetben.
Akárhogyan is alakul, köszönöm szépen az együtt végigdolgozott bő évet, a közös munkát!
Üdvözlettel:
Komlósi Gábor
Arra kérünk minden küldöttet, hogy a kialakult helyzetről tájékoztassák a jelölésüket támogató kollégákat.
A jelenlegi jogi helyzet tisztázása és a MÚOSZ törvényes működésének fenntartása közös feladatunk, amiért a küldöttgyűlés elnökeiként magunk is mindent megteszünk.
Ezer László
Hárshegyi János
Sárosi Péter
