Szent István felsőhámori
szobránál folytatódott szombaton délelőtt az augusztus 20-ai ünnepségsorozat Miskolcon. Kiss János alpolgármester és Varga László országgyűlési képviselő köszöntői után, a hagyományoknak megfelelően megkoszorúzták az államalapító király szobrát, majd megszentelték az új kenyeret.
Kiss János beszédében kihangsúlyozta: István huszonkét évesen, fejedelemsége kezdetén egyedül volt kénytelen eldönteni a kérdést – egyben a magyarság sorsát –, hogy a keresztény kultúrát választjuk-e vagy az ismeretlen jövőt? A dilemma pedig nagy volt, mert a keresztény kultúrát választani csak testvérharc árán lehetett. István azonban elbírta a döntés súlyát és nem menekült el a választás elől – hangsúlyozta az alpolgármester.
Varga László országgyűlési képviselő rámutatott, Szent István és uralkodása kapcsán sok mindent el szoktak mondani, de a legegységesebb megítélésű uralkodónk, akinek életműve vitán felül áll. Nagyon nehéz időszakban nagyon jó döntéseket hozva uralkodott, a magyarság megmaradása érdekében határozottan és időt állóan döntött vitás kérdésekben. minap.hu
