Mengyi. Sokan csak úgy emlékeztek rá, mint aki középiskolás éveiben testépítőként jeleskedett

Áttette a székhelyét Szikszóra

, meg Tokaj és Szerencs környékére, mert nálunk már nem termett neki sok babér – mondta egy középkorú férfi, aki a gimnáziumban iskolatársa volt a politikusnak. Elárulta: Mengyi Roland sokáig épp a lehallgatási jegyzőkönyvekből ismert K. Péterék családi házát bérelte, de már elköltözött onnét, úgy tudják, már Szikszón él. Azt is megnevezte, hogy a bérelt ház a kertvárosi részen van: ezt az információt Tiszaújvárosban többen is megerősítették lapunknak.

Mivel Mengyi Roland pénteken továbbra is elérhetetlennek bizonyult, ezért ügyvédjét, Futó Barnabást kerestük, aki azt mondta, nincsenek információi a képviselő korábbi lakhatási körülményeiről. Ő arra kapott megbízást, hogy a 168 Órában közöltek miatt képviselje ügyfele érdekeit, az ezzel kapcsolatos konkrét lépésekről azonban még nem tudott beszámolni.
A most 41 éves Mengyi Roland szinte a semmiből bukkant elő 2010-ben – mondják a tiszaújvárosiak. A Fidesz hat évvel ezelőtt őt indította el országgyűlési képviselőjelöltként, s meg is nyerte a Borsod megyei 6-os számú körzetet.
– Eléggé meglepődött mindenki, sokan csak úgy emlékeztek rá, mint aki középiskolás éveiben testépítőként jeleskedett
– idézte fel Bráz György, Tiszaújváros szocialista polgármestere. Hozzátette: az viszont egyáltalán nem lepte meg, amit a fenti ügyről olvasott, több helyről is hallotta, hogy furcsa körülmények között landolnak az uniós pénzek ide és oda, a tiszaújvárosi ügyet pedig hetek óta emlegetik a helyiek. – Engem úgy ismernek, mint akinek egyenes álláspontja van mindenről, főként arról, hogy a közvagyonnak a közjót kell szolgálnia, bármi történjék is. Bizonyára nem véletlen, hogy a térség országgyűlési képviselőjével nem alakult ki szoros kapcsolatunk, mert ezen a téren sem vagyunk közös platformon – tette hozzá.
A szociális szövetkezetekre és hátrányos helyzetű emberekre szánt uniós források ellopása a legalpáribb bűncselekmény,
amit egy olyan országban el lehet követni, ahol több mint négymillió ember él a létminimum alatt – véli az MSZP, amely szerint Mengyi Rolandnak minden tisztségéről azonnal le kell mondania. A szocialisták sajtótájékoztatójukat a tiszaújvárosi Mamma Rosa étterem előtt – a lehallgatási jegyzőkönyvek szerint többször is itt egyeztettek a feltételekről Mengyi Rolanddal a pályázati pénzre áhítozók. nol.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű