Kiss CsabaAZ ELEJTETT MESÉK ÉRTELME
Ez rövid lesz.
Ügyvédemmel sokszor utaztunk Miskolcra, tárgyalásra – a kocsiban jókat beszélgettünk. Életszerető, jó humorú, ultis ember – írók, színészek barátja.
Egy koratavaszi úton elmondott egy történetet saját szegedi egyetemi éveiből – abban a percben tudtam, hogy ezt a Sors (a véletlen, az Isten, a dramaturgia szelleme – ahogy tetszik) hozta elém.
Végzős hallgatóként – a rendszerváltás színes éveiben – jogfilozófiai záróvizsgáján olyan bizottságot kapott, amelyben egy életfogytiglanra ítélt 56-os, egy a halálos ítéletekben közreműködő bíró és egy rendszerváltó párttitkár foglalt helyet. Neveket is mondott, de ez itt most nem érdekes.
Miért mesélted ezt el? – kérdeztem, – hiszen olyan messze vagyunk a rendszerváltástól.
Hogy írd meg! – mondta nevetve.
És tudtam, hogy a nagy drámai ötletet sodorta elém a Sors (…)
Évek óta töröm a fejem, hogyan lehetne megírni a 20 századi magyar történelem egyik legshakespeareibb fordulatát, Kádár János szolnoki (moszkvai) árulását és a bűntudattal való nyilvános viaskodását 33 év múlva. Főtitkárdráma – mondaná az ember, ha viccelni lenne kedve. De nincs.
(Kornis Mihály nagyon szenvedélyesen, izgalmasan dokumentálta és kommentálta a kongresszusi beszédet – Ács János erős atmoszférájú előadást rendezett belőle Helyey Lászlóval a régi Új Színházban)
Hazafelé Faroről a Nagy kompon már ezen a gondolkoztam. Egy év anyag-gyűjtés, levéltár és oral history archivum és ha úgy alakul, jövőre már újra Hammarsban írhatom meg. De szép lenne.
Talán az utolsó generáció vagyunk, akik már felnőtt fejjel érték meg a Kádár kor végét – ki más tudna beszámolni róla? . És nagyon szeretném, ha a lányaim megéreznék – miért ilyen ez a világ, amiben élünk. Honnan vétetetett.
Tamás története kezembe adta a struktúrát, a drámai formát.
„Egy mai fiatal, egy történész-hallgató ebből írja a szakdolgozatát: Kádár és Nagy Imre 56-ban. Mindent elolvas, mindennek utánanéz. Felkészült és pontos, komoly gyűjtéssel, fénykép- és videó-anyaggal érkezik a vizsgára. És beleszalad a Bizottságba. Az Áldozat, a Vérbíró és a Rendszerváltó. Három megélt történet ugyanarról. Három kibeszéletlen tragikus történet (érdemes megnézni Nagy Imre bírájának 89-es vallomását) Bűnök és hárítások, tettek és gazságok. És egy fiatalember, aki ott és akkor kezdi megérteni, hogy a történelem hulláma az ő lábát nyaldossa.
Nagyon szép szerkezet, izgalmas drámát lehet írni belőle. Sok oldalról megérthető, átélhető. Talán a lányaim számára is.
Ez volt az én miskolci búcsúajándékom – köszönöm Tamás! Semmi sem véletlen.
Ma a Viktualien piacon lencselevest ebédeltünk. Még oroszul is ki volt írva, hogy ez München legjobb levese. Előtte így mosolyogtunk (ld kép) . Utána még jobban. És éjfélre itthon voltunk. Az úton Dankó rádiót hallgattunk, szocio-tangót közvetített Buenos Airesből. Táncoltunk a kocsiban.
Szép nyarat naplóm barátai.
