Ezek mennek facsén. Még valaki buzinak nézne minket.

Péter KonokNem láttam nácit. Ez eleve remek

érzés, mert túl sok nácit szoktam látni, most meg nem, illetve összesen kettőt, egy fiút meg egy lányt, a fiú arcát árpádsávos kendő takarta, Láng Balázzsal el is rötyögünk rajta, hogy talán nincs is mögötte arc. Fiú hátán felirat: „Ne bántsd a magyart!”. Jó. Nem bántom. Remélem, kölcsönös.
Szóval, alig volt náci. Sokkal kevesebb, mint az elmúlt években. Még a vérpataki polgármestert sem láttam, pedig ő állandó látens közreműködő.
A Nagymező utcában öreg néni néz ki az ablakon, kezében régi, fekete-fehér esküvői fénykép, nagyítva, keretezve. Szép, aranyozott keret. Lóbálja. A fényképen öreg néni, még fiatalon, meg bácsi, ő is fiatal még, már nyilván nincs bácsi, legalábbis a néni mellett már nincs. „Ez egy család!”, kiabálja dacosan a néni; szomorú, mert hát ez már láthatóan nem egy család, csak volt család, de a menetelők megtapsolják a nénit, aki szegény, nem örül ennek, nem ennek akart örülni. Félrement a dolog, nemigen akad itt az izzadó tömegben, aki megkérdőjelezné, hogy a néni szerette a bácsit, bár az fura, ahogy szeretetét furkósbotként lóbálja ki az ablakon.
A menet végén koncert. Leülünk az Ildivel, meleg van, fáradtak vagyunk. Sok az ember, egyetlen tér marad üresen, az országzászló nagy pecke körül a láncokkal lekerített terület, üres kör a nagy aneba körül (ahogy Szathmári Sándor nevezte), a nagybömb körül (ahogy Vonnegut nevezte); az országzászlót bevonták, nem lengedez nemzeti összetartozást, nem vigyázzák feszes operettkatonák; akik most itt összegyűltek, üzenik a nemzeti összetartozók, kiestek a rendszerből, az országzászlót szépen feltekerték, eltették, amíg ezek itten zsivajognak, de a tér, a körülláncolt szakroszanktum mégis üresen marad. Beleülünk az Ildivel az omphalosba, az axis mundiba, sört teszek magam mellé, mi így tartozunk ide. Van hely bőven. Bár a kő meleg.
Azután beszédek. A Pride szóvivője. Jó beszéd. „Vállaljátok magatokat!” „Álljatok ki a szabadságotokért!” „Senki sem diktálhatja nektek, hogy mit gondoljatok, kit szeressetek!” Tényleg jó. Nem szoktam beszédeket megtapsolni (olyan furának érezném), de most tapsolok. Komolyan. Azt mondja ez a lány, amit én is gondolok. És jól mondja.
Lefelé a metróban odajön egy rendező. Kedvesen, kissé szabódva. „Ezt kell mondanunk, de tegyétek el a szivárványos zászlót. A saját biztonságotok érdekében.”
Pedig az a beszéd, az szép volt. – Jó – mondom az Ildinek -, tedd el azt a zászlót. Még valaki buzinak nézne minket.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű