A boonm.hu utánajárt, hogy a Borsodi Kéményseprő Kft. dolgozóit átvették-e a Katasztrófavédelem, de erre most nem kaptak választ. Bár korábban elmondták, az elmúlt hónapokban egyeztettek a kéményseprőket foglalkoztató cégekkel és a kéményseprőket képviselő érdekvédelmi szervezetekkel annak érdekében, hogy a szakemberállomány további foglalkoztatása biztosított legyen. És azt is elmagyarázták, hogy munkajogilag nehéz lenne megoldani a dolgozók átvételét, de a toborzásra jelentkezhettek.
Átkerültek?
A miskolci városvezetés februárban azt mondta, tárgyalnak a katasztrófavédelemmel, hogy átvegyék az önkormányzati cég dolgozóit. Pár hónappal ezelőtt pedig azt nyilatkozták, a katasztrófavédelem elsősorban a jogszabályváltozás miatt feladat nélkül maradó kéményseprő cégek szakembereire számít.
„Mint minden munkakörben, itt is előnyt jelent a szakmai gyakorlat, tapasztalat megléte, márpedig ezekkel jóformán csak azok a szakemberek rendelkeznek, akik jelenleg is ilyen területen működő cégek alkalmazottjai” – mondta az önkormányzat még áprilisban. Akkor azt is megtudtuk, a város több alkalommal is egyeztetett ez ügyben a katasztrófavédelem vezetőjével.
De hogy mi lett az egyeztetés eredménye, hány korábbi Borsodi Kéményseprős került a katasztrófavédelemhez, ezen kérdésekre a jövő hétre ígért választ az önkormányzat.
