A miskolci dollárhamisítók ügyét
most kezdte tárgyalni a törvényszék. A két férfi tavaly augusztusban bukott le, egy miskolci nyomdában a nyomozók több mint százmillió forint értékű hamis amerikai dollárt és ukrán hrivnyát találtak. (A nyomdát Miskolc fideszes alpolgármesterének cégétől bérelték írta korábban az eszakhirnok.com. ) A bankjegyeket egy edelényi és egy nyékládházi férfi gyártotta, utóbbi korábban a Jobbik helyi elnöke volt. A gyenge minőségű hamis pénzt Ukrajnában hozták volna forgalomba.
A vádlottak már egy éve előzetes letartóztatásban vannak. A hamispénz gyártásával a nyomdász Sz. Istvánt egykori ügyfelei keresték meg, korábban vodkához gyártott nekik zárjegyeket, számla nélkül. Most viszont dollárt rendeltek. A vádlott először nemet mondott a felkérésre, de később beleegyezett. Több milliós tartozása volt, az üzlettől pedig néhány milliót remélt, a pénzt a másodrendű vádlottal elfelezték volna.
– Az elsőrendű vádlott volt az, aki beszerezte a bankjegek készítéséhez használt UV festéket, illetőleg a másodrendű vádlottnak mintákat, alap képfájlt és eredeti 20 dolláros címletű bankjegyet adott át. Illetve ő volt, aki tartotta a kapcsolatot a megrendelőkkel – mondta Zelenáné Rácz Gabriella ügyész.
A hamis 20 dollárosok már majdnem elkészültek, amikor a Nemzeti Nyomozóiroda rátalált a miskolci nyomdára. Több mint 126 millió forintot értékben nyomtattak hamis dollárt. A magyar nevet használó és magyarul beszélő, de ukrán rendszámú luxusterepjáróval közlekedő, sportos testalkatú férfiak házhoz mentek. Az első legyártott minták viszont nem tetszettek a megbízóknak, akik meg is fenyegették a vádlottat. Azt mondták: javítson a pénz minőségén-írja a minap.hu/eszakhirnok.com
