Mindhárom faluban két-két fix
telepítésű vetítő van a gépházban. Mikor milyen. Kapnak 35 milliméteres csehszlovák gépeket, de ezekkel nagyon felsülnek. Legjobbak a hazai gyártásúak. Amikor kiderül, hogy a külföldi masinákban sorra kiégnek a lámpák, gyorsan kapcsolnak. Egy-egy égő 16 ezer forint, nincs kecmec, András kiszámolja, ha nem állnak vissza a 16 milliméteresre, csődbe megy a vállalat. Egyszerű a kalkuláció, vidéken a jegyek kettő és hat forint között változnak, és a nézőszám korántsem olyan nagy, ami nyereségessé tenné a vállalkozást. Még élénken él a tévhit, hogy a kultúra nem lehet üzlet. Aki sok filmet lát, kevésre emlékszik. Csupán arra, hogy a nagy művészfilmek nem vonzzák a vidéki nézőket. A hatvanas évek ikonikus alkotásai, a Sodrásban, a Szegénylegények, a Tízezer nap, az Oldás és kötés vagy a Két félidő a pokolban nem számítanak sikerszériának. Az olasz, a francia akció- és kalandfilmek viszont telt házasak. Ilyenkor András kettőzött figyelemmel veszi át a nagy dobozos celluloidszalagokat. Először gondosan, leginkább kézzel, átcsévéli. Alaposan, ujjal tapogatja ki, hogy van-e a tekercseken ragasztás. Ahol kettőzött a filmkocka, ott jobban kell figyelni a pörgetésre. Műhelytitoknak számít, hogy minden gépházban azért van két vetítő, mert úgy kell a tekercset váltani, hogy a néző észre se vegye. András büszkélkedik, nála még szakadáskor is sikerül oly módon váltani, hogy a történet nem csorbul. Ehhez filmes tehetség kell, szerénykedik bátran.
Nem titok, a gépészek közül akadnak, akik gyűjtögetik maguknak a pikáns jeleneteket. Szakadásra való hivatkozással kivágják a nekik tetsző kockákat. Végül, megjelölik zöld kezdettel és piros végződéssel az úgynevezett kritikus részeket. Innentől pontosan leltározzák ezeket a jeleneteket, nehogy a vidéki nézőket megfosszák a szívtipró részektől. András most ki nem hagyta volna a Zukor Adolph halálának 40. évfordulója alkalmából rendezett ricsei megemlékezést. Még tart az ünnepség, miközben a veterán gépész a művelődési ház előterében díszelgő Meopta-gépeket végigsimogatja. Nosztalgiázik, megnézi, megvan-e még a gép összes alkatrésze. Elmondja, közben az ujjait az öreg masinákon pihenteti, hogy a nyolcvanas évek végén, amikor a tévék és a VHS-videók elárasztják az országot, megpróbáltak ezekkel konkurálni. Egy nagy tévével és egy profi videóval szállnak be a bizniszbe. Ám hiába. A vetítőtárcsák kerekét könnyebb megállítani, mint az időét…Szántó Pista Jegyzete az Északmagyarban.
